A lengyel államügyészség nyomozócsoportot hoz létre pedofíliával kapcsolatos esetek felülvizsgálatára - közölte csütörtökön a lengyel igazságügyi tárca, miután a köztelevízió dokumentumfilmet mutatott be a Balti-tenger partján működő klubokban megforduló neves személyiségek szerepéről kiskorúak ellen elkövetett erőszakban.


A Semmi baj című, szerda este sugárzott filmben Sylwester Latkowski rendező a balti-tengerparti városokban 2005-2015 között kiskorú lányokat zaklató és megerőszakoló Krystian W. esete kapcsán rávilágít a férfit éveken át védő kapcsolatrendszerre. A rendező szerint a tengermelléki klubokban megforduló közismert személyiségek, köztük televíziós sztárok is tudtak az ott működő pedofilhálózatról, és védték többek között a Sopot városában máig üzemelő egyik bár tulajdonosát, amikor vállalkozását Krystian W. esete kapcsán bezárás fenyegette. Krystian W. jelenleg hároméves szabadságvesztését tölti a 2015-ben elindított bűnügyi eljárásban rá kiszabott ítélet nyomán. Latkowski szerint a vizsgálat csak részben derített fényt a férfi tetteire.

A filmvetítést követően Michal Wójcik igazságügyi miniszterhelyettes közölte: Zbigniew Ziobro tárcavezető kezdeményezésére az államügyészség egy külön nyomozócsoportot alakít a dokumentumban bemutatott, eddig nem vizsgált tények tisztázására. Vizsgálni fogják azt is, amit Latkowski a bemutatót követő tévévitában mondott - ígérte Wójcik. A rendező ugyanis néhány közismert lengyel személyiséget említett, akik szerinte a tengerparti és a varsói pedofílhálózatokkal vannak kapcsolatban. Kijelentése viharos reakciót váltott ki az internetfelhasználók és médiakommentátorok között.

Latkowski filmje, valamint a szombaton a YouTube-csatornán bemutatott másik, Tomasz és Marek Sekielski által készített, ezúttal a katolikus papok által elkövetett pedofil tettek eltussolásáról szóló dokumentuma nyomán a kiskorúak elleni nemi erőszak a lengyel elnökválasztási kampány egyik fő témájává válhat.

A Sekielski testvérek előző, azonos témájú dokumentumfilmje után, tavaly májusban Mateusz Morawiecki kormányfő egy, a különféle társadalmi közegekben előforduló pedofília eseteit vizsgáló különbizottság megalakítását jelentette be. Piotr Müller kormányszóvivő csütörtökön közölte: a bizottság összetételét a legközelebbi napokban ismertetik. Elmondta: a testület létrehozása, melynek tagja lesz mások között az államfő, a kormányfő és parlament is képviselteti magát, nagy kihívást jelent, mivel a bizottság tevékenysége "hatalmas érdekeket sért, és nagyon nehéz ügyeket mozgat majd meg".

A bizottságot a tavaly nyáron elfogadott, a pedofília büntetését szigorító törvénymódosítás értelmében állítják fel. A jogszabály szerint a pedofil bűntettekért csakis letöltendő szabadságvesztés szabható ki, az ilyen bűncselekmény nem évül el, és a jövőben 5-től 30 évig terjedő, rendkívüli esetekben akár életfogytiglani szabadságvesztéssel is sújtható. A pedofil tettekért jogerősen elítéltek listájára, amelyet egy 2016-os törvény alapján tettek elérhetővé, felkerül az elkövető foglalkozására vonatkozó bejegyzés is.

Kiemelt kép: tüntetés Lengyelországban a katolikus egyház pedofíliát eltussoló magatartása ellen. Fotó: Beata Zawrzel/NurPhoto/NurPhoto via AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!