Az új koronavírus egyik speciális mutációja jelentősen tudja növelni a vírus sejtfertőző képességét - állapították meg az amerikai Scripps Kutatóintézet szakemberei.

Az MTI szerint a D614G nevű mutáció megnövelte a koronavírus jellegzetes alakjáért felelős tüskék számát. A vírus ezekkel kapcsolódik a sejtekhez és fertőzi meg azokat.

"A mutáció miatt a víruson lévő funkcionális tüskék száma, illetve sűrűsége 4- vagy 5-ször nagyobb"- mondta Hyeryun Choe, a pénteken megjelent tanulmány egyik szerzője.

3D modell a koronavírusról. Kép: Getty Images

A szakemberek szerint egyelőre nem tudni, hogy ez a kis mutáció befolyásolja-e a fertőzötteknél a tünetek súlyosságát vagy növeli-e a halálozást.

Mint hangsúlyozták, további tanulmányokra van szükség a laboratóriumi körülmények között, kémcsővel végzett kísérleteik eredményeinek megerősítésére.

Korábbi tanulmányok kimutatták, hogy a SARS-CoV-2 mutálódik és fejlődik a humán gazdaszervezethez alkalmazkodva.

A D614G-re különösen nagy figyelmet fordítanak a kutatók, mivel a jelek szerint ez domináns mutációvá növi ki magát.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!