Balog Zoltán és Hoppál Péter is jelezte: továbbra is Novák Katalin mellett ál. Az oldal létrehozói szerint Novák lemondása nagy veszteség az országnak.
Kiállok Novák Katalin mellett – ez a neve annak a Facebook-oldalnak, amit nem sokkal azután hoztak létre, hogy lemondott pozíciójából a köztársaségi elnök.
A vasárnap délelőtt 1600 körüli követőnél járó oldal egyelőre két bejegyzésnék tart: az egyikben egy magyar zászlót posztoltak borítókép gyanánt, a másikban pedig azt írják, azért állnak ki Novák mellett, mert:
- Mert ő az, aki az elmúlt évtizedben a magyar közéletben bebizonyította, hogy a legfontosabb emberi értékeket szem előtt tartva, egymás megbecsülésével is lehet tenni az országunkért.
- Mert a hazánk iránti szenvedélyes szeretetével példát mutatott mindannyiunknak.
- Mert az elnöksége alatt oda is figyelmet irányított, ahova a hétköznapokban kevesebb jut – a legelesettebbek irányába.
- Aki soha, semmilyen formában nem használt öv alatti módszereket politikai ellenfeleivel szemben – miközben vele szemben számtalan alkalommal megtörtént ez.
- Mert Magyarország köztársasági elnökeként mind hazánkban, mind külföldön sikeresen képviselte az országot, kereste a közös hangot az ellentétek helyett, és minden eszközzel a békéért és a stabilitás
megteremtéséért dolgozott.
- Mert büszke vagyok rá, hogy egy ilyen rendkívüli ember lehetett Magyarország első női köztársasági elnöke.
- Mert soha nem adna kegyelmet annak, akiről azt gondolja, hogy fizikailag vagy lelkileg gyermekeket bántalmaz.
- Mert nem leszek cinkosa azoknak, akik politikai haszonszerzés céljából összemossák a nevét a pedofíliával.
- Mert azon kevesek közé tartozik, akik hibájukért vállalják a felelősséget.
- Lemondása országunk számára nagy veszteség.
Ezt a bejegyzést a cikk írásáig már több mint 2400-an osztották meg, többek között Balog Zoltán volt emberierőforrás-miniszter és Hoppál Péter fideszes képviselő is.