Mind a 196 ott tartózkodó képviselő elfogadta a lemondó nyilatkozatát. Orbán Viktor a parlamentben ahogy eddig több alkalommal, se Novák Katalin, se Varga Judit nevét nem mondta ki.


Mától már hivatalosan sem államfő a kegyelmi botrányba belebukott Novák Katalin, az Országgyűlés elfogadta a lemondó nyilatkozatát, mind a 196 ott tartózkodó képviselő igennel szavazott. Novák nem mutatkozott azóta a nyilvánosság előtt, és noha ma felszólalhatott volna a parlamentben, nem volt ott az ülésen.

A parlament már szavazott is a következő államfőről, a kormánypártok jelöltjéről, Sulyok Tamásról. Ő viszont csak március 5-én lép hivatalba, így az addig hátra lévő nyolc napban az Országgyűlés elnöke, Kövér László veszi át a köztársasági elnöki feladatokat és jogköröket.

„A távozó elnök asszony munkáját tisztelettel megköszönöm. A távozás oka egy olyan kegyelmi döntés, amelyben csak egyféle módon lehetett volna dönteni. Nem ez történt, ezért a lemondás helyes döntés volt.”

– mondta Orbán Viktor a parlamentben, de ahogy eddig több alkalommal, se Novák Katalin, se Varga Judit nevét nem mondta ki.

A HVG cikke foglalja össze a köztársasági elnök megválasztása körül kialakult helyzetet. A Fidesz a lehető legszűkebb határidót szabott a köztársasági elnök jelölésre, így az ma reggel 9 órakor lejárt, és bár korábban több ellenzéki párt is gondolkodott jelöltben, a határidőre csak két jelölés érkezett be. Közülük viszont csak Orbán Viktor jelöltje, Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke tudott érvényes mennyiségű ajánlást összgyűjteni,

Sulyok jelölését összesen 133 kormánypárti képviselő írta alá, bőven több, mint a képviselők egyötödét jelentő, minimálisan előírt 40. Ennyi aláírást a Mi Hazánk jelöltje, Csath Magdolna nem tudott felmutatni.

Más pártok is próbálkoztak volna jelöltállítással, az LMP például Hack Péter jogászt szerette volna az elnöki székben látni, a Párbeszéd pedig Kaltenbach Jenő jogtudóst, viszont esélyük sem volt az előírt 40 ajánlást megszerezni, így hát nem is próbálkoztak formális jelöléssel.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!