A malária évezredek óta velünk élő betegség, tüneteit már az ókorban is leírták, de az orvostudomány fejlődése csak a XIX. század végére jutott el addig, hogy kiderítse, valójában mi is okozza. Sokáig tartotta magát az a tévhit, hogy a betegség a mocsaras területek kipárolgásai következtében alakul ki (elnevezése is állítólag a középkori olasz nyelv mal aria, azaz "rossz levegő" kifejezéséből eredne, bár ezt sokan vitatják). Az 1800-as évek második felében már az akkorra már felfedezett baktériumokat gyanították a betegség okaként, ám nem sikerült a konkrét "bűnöst" azonosítani.
Nem hagyta nyugodni
A 175 éve, 1845. június 18-án született Alphonse Laveran apja nyomdokait követve választotta a katonaorvosi pályát, a porosz-francia háborúban fogságba is esett, majd az 1870-es évek végétől Algériában dolgozott, ahol testközelből szembesülhetett a malária pusztításával. Ekkor már közismert volt, hogy a betegség áldozatainak vérmintáiban apró sötét foltok láthatók, ám a kiszárított mintákat vizsgáló kutatók ezeket a vörös vértestek bomlásából keletkezett maradványoknak tartották.
Laverant azonban nem hagyták nyugodni a kis foltok, és a friss, még alvadás előtti mintákat vizsgálva azt figyelte meg, hogy ezek bizony önállóan mozognak is.
Szerzett egy jobb minőségű mikroszkópot, így már azt is látta, hogy a kis foltok valamilyen, a baktériumokra nem hasonlító organizmusok, amelyek apró, ostorszerű nyúlvánnyal hajtják magukat előre. Szisztematikus munkával 200 maláriás beteg vérét vette vizsgálat alá, és nagy részükben ki is mutatta az élőlény jelenlétét, amelyet ő Oscillaria malariae névre keresztelt, bár később a Plasmodium név vált tudományosan elfogadottá.
A protozoonok felismerése
Eredményeit 1880-ban tárta a francia akadémia elé, de tudóstársai nem igazán hajlottak arra, hogy holmi katonaorvos szavára elfogadják, miszerint nem csak baktériumok okozhatnak emberi betegségeket. Végül újabb minták, illetve Pasteur támogatása is kellett ahhoz, hogy elismerjék igazát. Laveran visszatért Párizsba, de tovább folytatta kutatásait, azonosította a kórokozó parazita korábbi fejlődési szakaszait is, és azt is megsejtette, hogy ezek a szúnyogok közvetítésével fertőzik meg az embereket (bár ezt csak később, más tudósok bizonyították be).
A malária után érdeklődésének középpontjában egy másik trópusi betegség, az álomkór került, és a következő években arról is felfedezte, hogy egy hasonló ostoros parazita okozza. 1889-ben a francia akadémia a rangos Bréant-díjat ítélte neki, 1907-ben pedig orvostudományi Nobel-díjat kapott a protozoonok (állati jellegű egysejtűek) betegségekben játszott szerepének kutatásáért.
A malária részben az ő munkássága következtében is ma már gyógyítható betegségnek számít, ám védőoltás hiányában, bizonyos gyógyszerekre rezisztens változatai kialakulásával, illetve a kezelés költséges mivolta miatt a becslések szerint ma is nagyjából évi egymillió halálesetet okoz világszerte, miközben több százmillió ember szenved a betegségben.
