A kormánypárti elemzőcég szerint nem sokat változtak a preferenciák, és inkább az ellenzék gyengült, mint a kormány.


A Fidesz-KDNP támogatottsága pontosan egy évvel a választások után is változatlan (51 százalék), a tavalyi ellenzéki összefogás (ami idén valószínűleg már nem tudna ugyanúgy felállni) viszont 10 százalékponttal kevesebb szavazót tudhatna most vasárnap maga mögött (26 százalék).

– derült ki a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából, amelynek részleteit hétfőn közölték az MTI-vel.

A felmérést március 27. és 29. között ezer ember telefonos megkérdezésével készítették. A 2022-es választás egyéves évfordulója alkalmából a Nézőpont Intézet arra volt kíváncsi, hogy a tavaly választáson induló pártok és pártszövetségek milyen eredményeket érnének el.

Megjegyezték: a legtöbb akkor induló párt ma is aktív részese a politikai életnek, csak az ellenzék soraiban történt sok változás. Az egyértelműség érdekében a tavaly összefogó pártokra a „2022-es választáson közös listát állító ellenzéki pártok” megnevezéssel kérdeztek rá – közölte a Nézőpont.

Bár tavaly az ellenzéki összefogás „történelmi vereséget” szenvedett, egy év után további 10 százalékponttal vált népszerűtlenebbé az egykori közös lista. A Nézőpont szerint ez azt jelenti, hogy a súlyos kudarc óta az egykori szövetség szavazóinak közel harmada elpártolt a közös listától.

Az összefogásban részt vevő pártoktól eltávolodókból a többi ellenzéki párt profitált: a Mi Hazánk Mozgalom a tavaly induló pártok és pártszövetségek versenyében ma megduplázná korábbi választási eredményét, 12 százalékos támogatottságával stabil parlamenti erőnek számítana.

A tavalyi választás most vasárnapi megismétlése jelentős átrendeződést eredményezne a parlamentben is: a mandátumokra váltott támogatottság alapján a Fidesz-KDNP korábbi 135 mandátumos többségét 148 mandátumra növelné a fennálló erőviszonyok mellett, amely a mandátumok közel háromnegyedével (74,4 százalék) újabb rekordot jelentene – közölte a Nézőpont.

A baloldal mandátumszáma a tavaly áprilisban szerzett 57-ről 30-ra csökkenne (a mandátumok 15 százaléka), mert az intézet számítása szerint a főváros azon választókerületeit is elveszítené, ahol 2022 áprilisában még győzni tudott. A 106-ból mindössze két fővárosi körzetben maradna többsége a baloldalnak, a maradék 16-ban pedig már a Fidesz győzedelmeskedne, ahogy a Budapesten kívüli maradék 88 választókerületben is – tették hozzá.

A Mi Hazánk 12 mandátumával megduplázná parlamenti képviselői számát, ezáltal az ő képviselőcsoportjuk lenne a legnagyobb ellenzéki frakció, hiszen a jelenlegi csúcstartó DK-nak a 30 elérhető mandátumon osztoznia kellene a többi baloldali párttal. Az MKKP 8 mandátummal jutna be a parlamentbe – állapította meg a Nézőpont friss felmérése.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!