Tunéziában új korszak kezdődik
- szögezte le győzelmi beszédében Kaisz Szaíd, az észak-afrikai ország elnöke, miután a választók elsöprő többsége szavazott igennel az autokráciához való visszatérésre. Az új alkotmányról kiírt népszavazást napra pontosan egy évvel azután rendezték meg, hogy az elnök - bírálói szerint államcsínnyel - magához ragadta a végrehajtói hatalmat, miután menesztette a kormányfőt és felfüggesztette a parlamentet.
Hatalmát most új alkotmánnyal betonozta be. A hivatalos végeredmény alapján a választók 94,6 százaléka mondott igent arra, hogy extra jogosítványokkal ruházzák fel a mindenkori elnököt, ami Szaíd szerint elengedhetetlen ahhoz, hogy politikai reformokat hajtson végre.
A referendumon a 9 millió szavazóból csupán nagyjából 2,8 millióan fejezték ki akaratukat, miután a legtöbb ellenzéki párt - köztük Szaíd fő politikai riválisa, az Ennahda iszlám párt - bojkottra szólította fel híveit. A részvételi arány valamivel magasabb volt a vártnál, de így is mindössze a szavazásra jogosultak 30 százaléka döntött úgy, hogy egy radikálisan más országban képzeli el a jövőjét, ami komoly kérdéseket vet fel a referendum legitimációjával kapcsolatban. Szaíd szerint, ha két napjuk lett volna rá, még többen mennek el szavazni (az urnák reggel hattól este tízig voltak nyitva), de
az államfő már korábban leszögezte, hogy a részvételi aránytól függetlenül érvényesnek tekinti a népszavazás eredményét.
Tíz év demokrácia bőven elég volt
Tunézia volt az arab államokon végigsöprő arab tavasz bölcsője, amely 2011-ben az országban évtizedek óta uralkodó, autoriter vezető, Zín el-Ábidín ben Ali uralmát is megdöntötte. A legtöbb ország azonban az arab tavasz után ugyanoda tért vissza, ahonnan indult: Líbiában, Szíriában, Egyiptomban és Jemenben kétévnyi forradalom után sorra elnyomó rezsimek kerültek hatalomra.
Tunézia volt az utolsó ország, ahol úgy tűnt, sikerülhet újradefiniálni a politikát az arab világban, és új társadalmi szerződést megalkotni az állam és a nép között. A törékeny tunéziai demokrácia érdeme,
- hogy alkotmányban rögzítették a hatalmi ágak szétválasztását,
- független intézményeket hoztak létre,
- három szabad választást bonyolítottak le,
- biztosították a független sajtó működését,
- valamint a véleménynyilvánítás szabadságát.
Mégis az elmúlt egy évtizedben lezajló demokratizálódási folyamat elsősorban a politikai instabilitásról szólt. Bő tíz év alatt tíz kormány váltotta egymást az ország élén, a parlamentben véget nem érő, időnként erőszakba torkolló viták zajlottak, ellenzéki politikusokat gyilkoltak meg, terrorcselekmények rázták meg az országot,
így végül sok tunéziai megelégelte, hogy a demokratikus berendezkedés ennyi idő alatt sem hozott érdemi változást a polgárok életminőségében.
2011 és 2020 között mindössze 1,8 százalékkal nőtt a gazdaság, az infláció az égbe szökött, beszakadt a tunéziai dinár, a 17 százalékot súrolja a munkanélküliségi ráta, ráadásul az állásnélküliek aránya a fiatalok körében 40 százalékos. A külföldi államadósság mértéke akkorára nőtt, hogy szakértők szerint a közelgő, 4 milliárd dolláros IMF-hitel nélkül jövőre csődbe mennének. A koronavírus-járvány tovább rontott a gazdasági mutatókon (2020-ban 9,3 százalékkal csökkent a GDP), az orosz-ukrán háború pedig feltornászta az élelmiszer- és energiaárakat.
Ezzel szemben 2011 előtt a 24 éven át egypártrendszerben irányított Tunéziában viszonylagos jólét és stabilitás uralkodott.
A kormány kritikusai aggódnak, hogy Szaíd a referendum után visszavezetheti az országot az arab tavasz előtti autokráciába, azonban az emberek többsége - több arab országgal egyetemben - ezt nem feltétlenül érzi problémának. A BBC kutatása szerint a demokratikus államszervezetbe vetett bizalom csökkenése - a kormányoknak a gazdasági nehézségekre adott nem elég hatékony válaszai miatt - általános tendencia a közel-keleti és az észak-afrikai országokban.
A tunéziaiak 77 százaléka gondolja úgy, hogy a hatékony kormányzás előbbre való annak demokratikus működésénél, 81 százaléknyian pedig úgy hiszik, hogy
olyan erős vezetőre van szüksége az országnak, aki képes megkerülni a szabályokat, hogy elvégezze, amit kell.
Emellett a régióban Tunéziában a legoptimistábbak az emberek a jövőjükkel kapcsolatban: a többség (61 százalék) úgy gondolja, hogy a következő két-három évben "javulni fognak a dolgok". Ezek az arány jól jelzi a populista Szaídba vetett bizalmat, aki 2019-ben az elnökválasztás második fordulóját a voksok 73 százalékával nyerte meg.
Lényegében az elnök dönt mindenről
2021. július 25-én mély társadalmi felelősségérzetből kiigazításra került a forradalom és történelmünk útja
- olvasható a hétfőn elfogadott alkotmánytervezetben. Az új államszervezet tehát nyíltan a Szaíd tavalyi hatalomátvételét követő hatalomgyakorlást tekinti az alapjának, amióta az elnök megszilárdította az egyszemélyes uralmát, azonban ezzel együtt nem a 2011 előtti világ restaurálását tűzte ki célul, hanem "a forradalmi úthoz való visszatérést" tartja a küldetésének.
Tunéziában 2014 januárjában az arab tavasz a személyi szabadságjogokat és a kisebbségi jogokat garantáló alkotmány elfogadásában csúcsosodott ki, amely egyfajta hibrid elnöki-parlamentáris rendszer alapjait fektette le, és biztosította a hatalommegosztást a miniszterelnök és az elnök között. Tavaly júliusban azonban Szaíd felfüggesztette a parlament működését, és leváltotta a miniszterelnököt, hogy elejét vegye a gazdasági helyzet és a járványkezelés miatt erőszakba torkolló tiltakozásoknak. A gazdasági stagnálást az elnök szerint a kormányzatban elhatalmasodott, korrupt elit idézte elő, így az államfő azóta a kabinetet önhatalmúlag megkerülve rendeletekkel kormányoz.
A hatalomátvétel óta a független média is folyamatos támadás alatt áll: a Riporterek Határok Nélkül sajtószabadság-indexén Tunézia egy év alatt huszonegy helyet esett vissza. Tavaly októberben egy műsorvezetőt őrizetbe vettek, amiért egy zsarnokokkal szemben kritikus iraki verset olvasott fel, a csatornát pedig bezáratták.
A 2014-es alkotmánynak a szabadságjogokra vonatkozó rendelkezéseit az új alkotmány is rögzíti, ugyanakkor a parlamentet másodlagos hatalmi ággá minősíti vissza. Egyedül az elnök jogosult a miniszterelnök, a kormány és a bírák kinevezésére, továbbá a parlament köteles előre venni az általa beterjesztett törvényjavaslatokat. Ezzel a végrehajtói, a törvényhozói és a bírói jogkörök felügyelete egyaránt az elnökhöz tartozik.
A jövőben sem a parlamentnek, sem más intézménynek nincs joga felmenteni az elnök által kinevezett kormányt. Sőt, az új szabályok értelmében maga az elnök oszlathatja fel a parlamentet, amennyiben meg akarják vonni a bizalmat a kabinettől. Az elnök "közvetlen veszély esetén" időkorlátok és felülvizsgálat nélkül szükségállapotot hirdethet ki, és egyetlen szerv sem korlátozza a hatáskörét, az elmozdítására pedig kizárólag az ötévente megrendezett elnökválasztáson van lehetőség.
A népszavazást megelőző hónapokban Szaíd támogatói a diktatúra idejéből ismert, konzervatív iszlám ideológia visszatérésével riogattak. A korábbi elnök, Rasíd Ghannúsi által vezetett Ennahda egy kifejezetten mérsékelt muszlim párt, ugyanakkor az elnök első számú politikai ellenfelének számít, ezért sokak szerint egy rájuk szabott, tágan értelmezhető kitétel is bekerült az alkotmányba. Amíg az arab világ legtöbb alkotmánya rögzíti, hogy az iszlám az államvallás, addig az új tunéziai alkotmány nem tartalmaz ilyen klauzulát. Az új alaptörvény szövege kimondja, hogy "Tunézia az iszlám nemzet része, az államnak pedig az iszlám céljainak megvalósításán kell dolgoznia", melyeket úgy határoznak meg, mint "az egyén életének, testi épségének, vagyonának, vallásának és szabadságának védelmét", továbbá kijelenti, hogy "az iszlám nem az állam, hanem a közösség (umma) vallása".
Az iszlám fogalmát nem a saríában (iszlám vallási törvény) meghatározott, szigorú keretek szerint határozzák meg, hanem olyan tágan, ami potenciálisan ellehetetlenítheti egy jövőbeni iszlamista kormányzat lehetőségét, így az Ennhada hatalmi törekvéseit is alááshatja.
Mindössze pár hét kellett a szövegezéshez
Az alkotmány megalkotása is éles bírálatokat kapott. Szaíd márciusban egy online konzultáción kérdezte meg a lakosságot a prioritásairól, melyet végül csak a tunéziaiak kevesebb mint 5 százaléka, tehát nagyjából 500 ezer ember töltött ki.
Szaíd ezt követően alkotmányozó bizottságot kért fel az új alkotmány szövegezésére, amely pár hét alatt össze is rakta az ország alaptörvényét. Az alkotmányjogi szakértőkből álló bizottság névsorában olyanok is feltűntek, akik végül nem vállalták a részvételt, és a nem kellően befogadó folyamat miatt az elnökkel több, korábbi szövetségese is szembefordult.
Május végén a Velencei Bizottság, az Európa Tanács független alkotmányjogi szakértőkből álló tanácsadó testülete kijelentette, hogy júliusban képtelenség hiteles és legitim népszavazást tartani az alkotmányról, hiszen sokáig még annak a szövege sem volt nyilvánosan hozzáférhető. Szaíd erre válaszul kiutasította a bizottság tagjait az országból, majd június végére egy módosított alkotmányterv szerint újabb jogköröket fogalmazott meg az elnök javára. Ezután még egy, az eredeti alkotmánytervezet megírására kiválasztott szakértő is arra figyelmeztetett, hogy a módosított változat
gyalázatos diktatúrához vezethet.
