Csütörtöktől az éves mennyiség 8 százaléka helyett már csak egy százaléknyi üzemanyagot adnak a kutaknak.


December 1. és 4. között a MOL a szerződött partnereinek az éves mennyiség 8 százalékáról egy százalékra csökkenti a kiszállítható üzemanyag arányosított mennyiségét - írja a Népszava. Információjukat több, meg nem nevezett forrásból is megerősítették a lapnak.

A MOL immár második hete nem szállít üzemanyagot azoknak a benzinkutaknak, amelyek felé nincs kiszolgálási kötelezettségük, csak a benzinárstop életbe lépését és az importkiesést követően kötöttek szerződést velük. Múlt héten azzal indokolták az átmeneti korlátozás meghosszabbítását, hogy „az ország működése és az energiabiztonsága érdekében optimalizálnia kellett az ellátási stratégiát”.

Mint megírtuk, kedden összeült az Energia-veszélyhelyzeti Operatív törzs, miután egyre több benzinkúton fogynak ki a hatósági áras üzemanyagokból, sok helyen pedig mennyiségi korlátozásokat vezettek be. Úgy tűnik, hogy a kormánynak döntenie kell: vagy maradnak a jelenlegi hatósági árak, ami ellátási gondokhoz vezethet, vagy ebben a formában el kell engednie az ársapkákat.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!