Mégsem támogatja a teljeskörű ellenzéki összefogást a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Ózdon - írta a párt közleményében. A párt már korábban több ellenzéki párttal együtt beállt a Jobbik színeiben nyert Janiczak Dávid mögé, ám most meggondolták magukat.


Azt írták:

A Demokratikus Koalíció közismerten arra törekszik, hogy valamennyi településen egyetlen ellenzéki kihívója legyen a Fidesznek. Így történt és így történik ez Ózdon is. Janiczak Dávid hivatalban lévő polgármester mögé széleskörű összefogás szerveződött az Ózdiakért és Ózdért Egyesület égisze alatt. A Demokratikus Koalíció az elnöksége döntése alapján mégsem tudja nevét adni a polgármester jelöléséhez széleskörben köztudott korábbi neonáci megnyilvánulásai miatt. Bár a kígyó a bőrét levedli, a politikában indokolt az elvek számonkérése. A Demokratikus Koalíció elnöksége úgy döntött, hogy szervezetének tagjai, támogatói nem vehetnek részt Janiczak Dávid polgármester jelölésében, megválasztásának támogatásában.

Kiemelt kép: Janiczak Dávidot, a Jobbik jelöltjét viszik a vállukon a párt szimpatizánsai, miután megnyerte a megismételt polgármester-választást Ózdon 2014. november 9-én. A városban az október 12-i polgármester-választást azért kellett megismételni, mert az eredményt a Debreceni Ítélõtábla megsemmisítette. (MTI / Vajda János)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!