Nem hagyott túl komoly nyomot maga után a női kézilabda-világbajnokságon az ausztrál válogatott, amely minden mérkőzését elvesztette, és így a 24., vagyis utolsó helyen végzett.


A selejtezők során még a csapat tagja volt a beállós Hannah Mouncey, aki a vb-keretből azonban kimaradt, a hivatalos indoklás szerint azért, mert nem volt jó formában.

Az ügy azonban ennél bonyolultabb, mivel a kézis 2013-ban még a férfi világbajnokságon vett részt Callum Mouncey néven - pályára lépett ellenünk is -, 2016-ban viszont nemváltó műtéten esett át, így lehetett tagja a női válogatottnak.

A sztoriját felkapta a nemzetközi média, a vébé előtt emiatt sokszor volt téma a gyengécske ausztrál válogatott, ám Mouncey végül csak tévén nézhette a meccseket.

A játékos elmondta a saját verzióját arról, hogy miért maradt ki: szerinte ennek az volt az oka, hogy a szövetségi kapitány és a társak nagy része nem szerette volna, ha együtt öltözik és zuhanyzik a többiekkel. Mouncey nagyon dühös amiatt, hogy az edző elhallgatta az igazságot, inkább keresett egy hihetőnek tűnő kifogást arra, miért nem viszi el őt a vébére. Mouncey kifakadására sem a szövetség, sem az egyiptomi származású kapitány, Heba Aly nem reagált.

Bár nem volt ott a vébén, a Star Observerben megjelent írása után több vb-meccs alatt is őt támogató üzenetek tűntek fel a lelátón. Érdekes, hogy az ausztrálok csoportellenfelének, a dánoknak az edzője, Klavs Bruun Jörgensen azt nyilatkozta, bölcs döntés volt Mouncey-t otthon hagyni, mert csapata meccsei csak róla szóltak volna, ugyanakkor sajnálta is a játékost, hogy nem játszhatott.

Ha nőnek érzi magát, akkor az a jó, ha élheti az álmait. A kézilabdában szignifikáns különbség van a férfiak és a nők között, és nehéz nyitottnak lenni egy transznemű játékos felé, aki egyértelműen előnyt élvez a fizikuma miatt. Szerintem a sportnak jót tesz, ha megtartjuk olyannak, amilyen eddig volt

- mondta Jörgensen.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!