A fertőzésszám emelkedése ellenére egyre kevesebb intenzív kórházi ágyat tartanak fenn Németországban az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) miatt súlyosan megbetegedő embereknek, írta a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi német lap.


Baden-Württemberg tartomány kormánya a héten elrendelte, hogy a kórházakban az eddigi 35 százalék helyett csak az intenzív ágyak 10 százalékát kötelező fenntartani a vírus által okozott betegség (Covid-19) súlyos eseteinek, írja az MTI. A 11 millió lakosú tartományban az ország számos térségében már régóta követett gyakorlatot veszi át.

A tartományi rangú fővárosban, Berlinben például már június óta 10 százalékon van a koronavírus-járvány miatt ellátásra szoruló betegeknek fenntartott ágyak aránya az intenzív osztályokon, Alsó-Szászországban pedig július közepe óta. Bajorországban és Brandenburgban nyár eleje óta nincs is ilyen kvóta. Hamburgban augusztusban szüntették meg, Szász-Anhaltban szeptember elején.

A 16 tartomány közül egyedül Rajna-vidék-Pfalzban nem változtattak a járvány első, tavaszi hullámának idején bevezetett szabályon, amely szerint az intenzív ágyak 25 százalékát a Covid-19-ben szenvedő betegeknek kell fenntartani.

Az első hullám április elején tetőzött, akkor naponta nagyjából hatezer új fertőzést regisztráltak, és naponta több mint kétszázan haltak bele a Covid-19-betegségbe.

A járvány ez után nagyjából három hónapig enyhült. Az utóbbi hetekben ismét gyorsabban terjed a vírus, a napi új esetek száma az utóbbi négy napon kétszer is átlépte a kétezres határt, ugyanakkor az intenzív kórházi kezelésre szorulók és az elhalálozások száma továbbra is csak a töredéke a tavaszi hullám idején regisztráltnak.

Az intenzív és baleseti ellátási terület szakmai szervezetének legutóbbi, szombati adatai szerint az országszerte üzemeltetett mintegy 30 ezer intenzív ágy közül csupán 257 ágyon kezelnek Covid-19-ben szenvedő beteget.

Koronavírus - Még több hír a témában

Kiemelt kép: AFP/Christian Charisius/dpa-POOL/dpa


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!