A Tagesspiegel című német lap szerint első lépésben mintegy 35 millió eurós (11,4 milliárd forintos) összegről van szó. Az úgynevezett Amazon Fund keretében Norvégiától, Németországtól és más országok civil szervezeteitől több százmillió euró érkezik évente az Amazonas és környéke védelmére. A német kormány az alapba eddig 55 millió eurót fizetett be, Norvégia 8 milliárd koronát (260 milliárd forintot).


A pénzzel az alap az esőerdők kitermelését akarja megállítani, az újraerdősítést finanszírozni és az őslakos népeket támogatni.

Legutóbb az új brazil elnök, Jair Bolsonaro azon terve keltett felháborodást, hogy a pénzt a földművesek kártérítésére is használják.

A brazil kormány politikája miatt kétségessé válik, megvalósulhat-e az erdőirtási arányok következetes csökkenése

- idézi Svenja Schulze német környezetvédelmi minisztert a lap. A minisztérium szerint felül kell vizsgálni Németország további szerepét az Amazon Fundban.

Az alap 2008-as létrehozása óta a befizetéseknek köszönhetően a fakitermelés és erdőirtás mértékét jelző számok jelentősen visszaestek, az új brazil elnök, Jair Bolsonaro hivatalba lépése óta azonban a trend megfordult, az új elnök pedig a "Brazília belső ügyeibe való beavatkozást" is kritizálta.

Bár Bolsonaro kormánya a párizsi klímaegyezmény keretében arra kötelezte magát, hogy 2030-ra nullára csökkenti az illegális fakitermelés mértékét és nagy kiterjedésű erdősítési tevékenységet folytat, a valóság egészen más.

Bolsonaro egyik legnagyobb támogatója a mezőgazdasági lobbi. Az elnök nem jelöl ki újabb természetvédelmi területeket, további erdőirtásokra ad engedélyt, és erőteljesebb mértékben kívánja hasznosítani az Amazonas régióját. Júliusban a fakitermelés mértéke az egy évvel korábbihoz képest 278 százalékkal emelkedett.

Az Amazonas-régió nagy területeit használják haszonállatok tenyésztésére és takarmánynövények termesztésére. Az elmúlt 50 évben az esőerdő 17 százaléka tűnt el. A kutatók arra figyelmeztetnek, hogy amennyiben a veszteség mértéke eléri a 20-25 százalékot, a Föld zöld tüdeje hatalmas szavannává változhat.

Kiemelt kép: Raphael Alves/AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!