Németh Nándor hatodik helyen végzett 100 gyorson, a vizes világbajnokság szerdai versenynapján.

A magyar versenyző a lehető legnehezebb módon jutott fináléba, hiszen holtversenyben nyolcadik idővel arra kényszerült, hogy Lorenzo Zazzeri ellen szétúszással kvalifikálja magát. Németh ezt országos csúccsal nyerte meg, majd a döntőt is a harmadik leggyorsabb reakcióidővel kezdte, az első ötven méteren nyolcadikként fordult,de hatalmas hajrával hatodik helyen ért célba 48.13-as idővel.

Kis zavart okozott azonban, hogy miután kijött a medencéből, rögtön jelzett valamit a bíróknak. Az M4 Sport kamerái előtt aztán elmondta Németh Nándor, hogy lejött róla a sapkája úszás közben.

Nem mondom, hogy ezen múlt, kicsit azért a tegnapi kivett belőlem. Megtettem mindent, ebben most ennyi volt. Négyszer úsztam a távot, az országos csúccsal nem lettem volna rossz most

- értékelt a magyar gyorsúszó, aki az országos csúccsal épp elcsípte volna a harmadik helyet.

Kapcsolódó

Kapás Boglárka hetedikként zárt 200 pillangón

Nem sikerült a címvédés, de így is mosolyogva értékelt a magyar úszó.

A sapkája elvesztéséről aztán a vegyes zónában is szót ejtett az újságíróknak:

"Volt egy kis malőröm, mert nincs meg az egyik sapkám, 75 méternél elhagytam. Talán most ez az egyetlen dolog, ami ebben az úszásban nagyon bosszant. Nem mondom azt, hogy megnyertem volna, ha nem hagyom el a sapkámat, de talán egy-két tized benne maradt így. Nem az volt a bosszantó, hogy leesett, hanem mindig egy kicsit lejjebb csúszott. Először nem is tudtam, mi történik, de aztán észleltem, hogy csúszik le a sapka. Persze amikor 75-nél jön a sav meg minden, akkor nincs ideje az embernek ezzel foglalkozni" - magyarázta a szám országos csúcstartója.

Nem tett jót az a plusz száz méter, amit a szétúszásnál teljesíteni kellett, meg az a két-három óra, amit még itt töltöttem, de a döntőben ez persze senkit sem érdekel. Ugyanolyan magabiztosan álltam oda, mint a szétúszásra, az volt a tervem, hogy ismét megelőzzek egy olaszt, ebben most ennyi volt.

Kapcsolódó

Komolyabb csata nélkül is Milák ölébe hullhat egy vb-arany

A 100 pillangó címvédője és olimpiai bajnoka, Caeleb Dressel visszalépett a világbajnokságtól.

Megkérdezték arról is, hogy Caeleb Dressel visszalépett a világbajnokságtól, amire azt felelte, Milák Kristóffal (akivel az amerikai nagyot csatázott volna 100 pillangón) beszélgettek erről, a világbajnok magyar azt mondta, szerinte a pillangót bevállalja, de végül nem lett igaza. "Reméljük nincsen semmi nagy problémája. Nem hiszem, hogy ok nélkül lépett volna vissza, fő az egészség" - mondta Németh, aki megnézte volna Dresselt Milák és a 100 gyorson győztes David Popovici ellen is, de így alakult.

Miláknak így ezt a 100 pillangót be kell húznia, én azt mondom.

A döntőt a románok új csillaga, Popovici nyerte 47.58-as idővel, a francia Maxime Grousset ért be másodikként és a kanadai Joshua Liendóé lett a bronzérem.

Végeredmény - vizes világbajnokság, férfi 100 méter gyors

1. David Popovici (Románia) 47.58
2. Mexime Grousset (Franciaország) 47.64
3. Joshua Liendo Edwards (Kanada) 47.71
…6. Németh Nándor 48.13


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!