Az ukrajnai válság békés rendezéséről tárgyalt Olaf Scholz német kancellár és Vlagyimir Putyin orosz elnök - írja az MTI.


Scholz az orosz elnökkel közösen megtartott sajtóértekezleten főképp a háború elkerülésének fontosságát hangsúlyozta. A német kancellár jó jelnek nevezte, hogy az ukrán határ közelében állomásozó csapatok egy részét visszavonta Oroszország. Scholz arra is felhívta a figyelmet, hogy minden felmerülő problémára tárgyalások útján óhajt megoldást találni. A kancellár arra is kitért: olyan nemzedék tagjának tartja magát, amely nem tudta elképzelni, hogy háború legyen Európában.

Putyin ehhez hozzáfűzte: ugyanennek a generációnak a tagja, és Moszkva nem akar háborút. Az orosz elnök ugyanakkor kiemelte, hogy a NATO a 90-es években éppenséggel Európában háborúzott. Ezzel Putyin a délszláv konfliktusra célzott.

A német kormányfő leszögezte: Európa akkor lesz békés, ha a biztonságot nem Oroszország ellenében, hanem vele együtt szilárdítják meg. Ugyanakkor Scholz arra is kitért: a tagállamok nem szeretnék az elveiket feladni, és ha Oroszország lerohanja Ukrajnát, annak súlyos következményei lehetnek.

Ukrajna semmiképp sem lehet NATO-tag

Putyin külön kihangsúlyozta, hogy bizalmatlan a NATO-val szemben, hiába ígérték meg Oroszországnak, hogy Ukrajna nem csatlakozik a közeljövőben a szövetséghez. Az orosz vezető úgy fogalmazott:

Oroszország azt hallja, hogy Ukrajna nem kész a NATO-belépésre. Rögvest hozzáteszik, hogy nem holnap fogják felvenni, hanem akkor, amikor felkészítik erre. De számunkra az már lehet, hogy késő lesz. Ezért a kérdést békés eszközökkel akarjuk megoldani.

Scholz igyekezett megnyugtatni az orosz elnököt:

Bővítést nem tervezünk, nem tárgyalunk róla, nem szerepel a napirenden. Ezt mindenki tudja.

Putyin elismerné a szakadár államokat

A két vezető nemcsak Ukrajna NATO-hoz fűződő viszonyáról tárgyalt, hanem a Donyecki Népköztársaság és a Luhanszki Népköztársaság jövőjéről is. Putyin szerint a Donyeck-medencében jelenleg "népirtás" zajlik, azonban a minszki megállapodások végrehajtása rendezhetné a konfliktust.

Az orosz parlament alsóháza kedden azt javasolta az orosz elnöknek, hogy ismerje el a két ukrajnai szakadár "népköztársaságot". Ezért Putyin azt is jelezte Scholznak: reméli, hogy Németország és Franciaország ebben az ügyben hatást gyakorol Kijevre.

Egészen más véleményen volt a német kancellár: szerinte az ukrajnai szakadárok elismerése nemcsak "politikai katasztrófához" vezetne, hanem egyenesen a minszki megállapodásokat sértené meg.

Putyin az Egyesült Államok és a NATO felé a következő üzeneteket fogalmazta meg: Oroszország kész a "bizalomerősítésről" tárgyalni, azonban az orosz garanciaigényekre Washington és Brüsszel eddig még nem adott kielégítő válaszokat.

Ehhez a német kancellár hozzáfűzte: érdemes tárgyalni némelyik orosz követelésről, és helyes, hogy az Európai Unió (EU) és a NATO egyaránt válaszolt az oroszoktól kapott levelekre.

Scholz leszögezte, hogy habár "mi, a NATO és az EU, nem értünk egyet Oroszország követeléseivel, de úgy hisszük, hogy néhány pontot érdemes közülük megvitatni."

Ukrajnán keresztül is folytatódna a gázszállítás

A sajtóértekezleten más ügyek is érintésre kerültek:

  1. Putyin emlékeztetett arra, hogy az Északi Áramlat-2 gázvezeték már december óta készen áll a működésre, és szorgalmazta, hogy helyezzék üzembe Európa energiabiztonsága értelmében. Az orosz elnök megerősítette, hogy gazdasági célszerűség esetén Oroszország kész Ukrajnán keresztül is folytatni a gázszállítást 2024, vagyis a kétoldalú hosszú távú szerződés lejárta után is.
  2. Scholz leszögezte, hogy az Oroszországban betiltott Deutsche Welle német állami médiaszolgáltatónak - amelynek újságírója jelen volt és kérdezhetett is a sajtótájékoztatón -újra kell indítania tevékenységét.
  3. A német kancellár arra is kitért, hogy Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus elítélése összeegyeztethetetlen a jogállamisággal.

Scholz és Putyin tárgyalása mellett szintúgy mai fejlemény, hogy Szergej Lavrov orosz és Antony Blinken amerikai külügyminiszter telefonon értekezett egymással. Azonban a kapcsolatfelvételről beszámoló RIA Novosztyi hírügynökség nem közölt részleteket a két külügyminiszter eszmecseréjéről.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!