A vezetése alatt lévő intézményben egy jelentés szerint három gyerek is meghalt az elmúlt tíz évben, két lány válhatott prostitúció áldozatává, egy nevelő meg további két kislányt rendszeresen hazavitt magával, csókolózott velük és közösen fürödtek. A Bárczy István-díjra Láng Zsolt, a Fidesz frakcióvezetője terjesztette fel még 2021-ben.


A Magyar Hang megkeresésére Kiss Ambrus főpolgármesterhelyettes azt mondta, azért nem vonják vissza a kitüntetést, mert

A kérdés előzménye, hogy a Népszavamegszerezte a nevelőotthonban történt visszaélések nyomán történt vizsgálatok jegyzőkönyveit. Az intézményt már akkor is H. Krisztián vezette, amikor 2010. novemberében

Néhány hónappal később, 2011. január első hetében kiderült, hogy egy nevelő