Az Air Canada később elnézést kért az incidensért, és a dolgozóik viselkedéséért is.


Susan Benson Las Vegasból Montrealba akart utazni az Air Canada egyik járatán, az utazás körülményeiről pedig Facebook-oldalán számolt be. Mint írja, eleinte nem értette, mi a probléma a gép felszállásával, de aztán kiderült:

A nő viszonylag érzékletesen részletezte a végtermék látványát és tartalmát is, és arról is beszámolt, hogy az utaskísérők darált kávéval és parfümökkel is igyekeztek semlegesíteni a szagot – kevés sikerrel.

Mint írja, a személyzet ugyan próbált megértő lenni, de a gép tele volt, és nem tudtak mit tenni. Ezzel szemben a pilóta viselkedése sokkal felháborítóbb volt:

A nő végül az induló városban ragadt. Úgy fogalmazott, szégyellte magát, hogy kanadai, és szégyellte magát a társaság nevében is. Az Air Canada végül közleményben bocsánatot kért az utasoktól, akiket esetleg nem megfelelő bánásmódban részesítettek.

(BBC" rel="noopener" target="_blank">BBC, 444)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!