A Központi Nyomozó Főügyészség a Magyar Nemzetnek azt írta, nem volt bűncselekmény, hogy Hadházy Ákos képviselő a szentendrei halottasházban, részben nyitott koporsókban fekvő halottakról készült videóra hívta fel a figyelmet Facebook-oldalán.


Ezt követően több vizsgálat is indult, még aznap közölték, mégsem koronavírus-fertőzésben elhunytak holttesteit mutatta a videó, a felvételen látszó zsúfoltságot nem tapasztalták, de a holttestek tárolására alkalmas két hűtő közül egy nem üzemelt, a nyilvántartások pedig nem pontosak.

A Magyar Nemzet Szentendrén megtudta: a videó napvilágra kerülése utáni napon több holttestet elszállítottak a halottasházból. A lap megkereste azt a fiatalembert is, akiről elterjedt, hogy az ő telefonján készült a videó, de ő azt mondta, nem volt ott a halottasházban a videó készítésekor. A szentendrei nyomozók még vizsgálják a történteket.

Hadházy Ákos Facebook-oldalán erre úgy reagált, a kormányzati propaganda hiába gyalázta, ő tudta, nem fognak "nyomozni", mert akkor kiderülne, hogy:

  • a szentendrei nem egyedi eset, a kórházak proszektúráin még méltatlanabb állapotok uralkodtak,
  • és hazugság volt, hogy biztosan nem voltak koronavírus-fertőzöttek az elhunytak között.

A képviselő szerint egy nyomozásnál kiderülne az is, hogy a temetők (kórházi halottasházak) ellenőrzése kormányzati feladat, az önkormányzatok ellenőrzési jogkörét régen elvették. Hadházy Ákos szerint a főügyészség döntése azt jelzi, a hatalom

MÉG nem tart ott, hogy az egyre elégedetlenebb emberek megfélemlítésére valódi retorziót alkalmazzon. Elég neki, ha az emberek megijednek és elhallgatnak már ennek lehetőségétől is.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!