A magyar férfi jégkorong-válogatott a franciák elleni 5-3-as vereséggel kezdte szereplését csütörtökön a rigai olimpiai selejtezőben.

A koronavírus-járvány miatt a magyar válogatott tavaly február óta nem vívott tétmérkőzést, így az egy éve kinevezett Sean Simpsonnak ez volt az első éles találkozója a csapatával. A két gárda ezt megelőzően 55-ször csatázott, a magyarok 27-szer nyertek, 22-szer kikaptak és volt 6 döntetlen is. A magyarok tétmérkőzésen legutóbb 2001. április 19-én, a grenoble-i divízió I/A vb-n tudták legyőzni a franciákat.

Az ellenfél számított esélyesebbnek, mivel három NHL-ben szereplő játékossal állt fel, és az elmúlt években rendre az elit vb-n játszott, csak 2019-ben esett vissza oda, ahol jelenleg a magyar válogatott is szerepel.

Sérülés miatt Sebők Balázs és Szita Donát nem vállalta a játékot.

Az elején kimaradt egy magyar emberelőny, ám a 13. percben Hári János révén megszületett a vezető találat: Antonin Manavian - aki korábban Fehérváron volt légiós - nem tudott felszabadítani, Erdély Csanád pedig a lábai között passzolt a társa elé, aki közelről nem hibázott. Két percre rá létszámfölényben Papp Kristóf is eredményes volt kapáslövéssel, ekkor sem tudtak felszabadítani a franciák, pedig volt rá lehetőségük.

A második játékrész elején Mihály Ákos ült ki gáncsolásért, az NHL-es Alexandre Texier pedig erős és pontos lövéssel mattolta Hetényi Zoltánt. A 29. percben Manavian távoli lövése pattant meg Pozsgai Tamás korcsolyáján, Hetényi tehetetlen volt. Később Bartalis Istvánt és Hárit is kiállították, utóbbi még a büntetőpadon volt, amikor Texier keresztpassz után kapásból a kapuba bombázott. A folytatásban a magyar kapus remekelt, egyszer pedig a kapuvas segítette ki.

Ebben a húsz percben 18-3 volt a lövési arány a franciák javára.

A záró harmadban Magosi Bálintot állították ki, ezt pedig Sacha Treille használta ki, miután elé csorgott a pakk. Ám tíz másodperc múlva Bartalis szépített a támadó harmadban szerzett korongból. Lendületbe jött a magyar csapat, többször emberelőnyt harcolt ki, ám az ígéretes helyzetek kimaradtak, Sofron István egyik lövése kapuvason csattant, Bartalis próbálkozását pedig a gólvonalon fogta meg Florian Hardy. Azonos létszámban egy szép és gyors akció végén Texier tálalt Damian Fleury elé, aki a léc alá emelt. A végén Hetényi helyett mezőnyjátékos jött a jégre, ám a komoly helyzetekből ekkor sem sikerült betalálni.

A magyar csapat pénteken a házigazda lettekkel, vasárnap pedig az olaszokkal találkozik, és a kvartett első helyezettje jut ki a jövő februári, pekingi téli olimpiára.

férfi olimpiai selejtező (Riga), 1. forduló:

Franciaország - Magyarország 5-3 (0-2, 3-0, 2-1)
gól: Texier (24., 35.), Manavian (29.), Treille (46.), Fleury (57.), illetve Hári (13.), Papp (15.), Bartalis (46.)

További eredmény:
Lettország - Olaszország 6-0 (2-0, 2-0, 2-0)

A további program (magyar idő szerint):
péntek:
Franciaország - Olaszország 15.00
Lettország - Magyarország 19.00

vasárnap:
Magyarország - Olaszország 12.00
Lettország - Franciaország 16.00

A kiemelt képen Magosi Bálint látható a 2020 novemberében játszott lengyelek elleni meccsen.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!