Két kulcsembere piros lapot kapott, hazai pályán az 51. percben még hatgólos hátrányban volt, végül drámai csatában mégis pontot szerzett a Siófok az FTC ellen a női kézilabda NB I szombati mérkőzésén.


A hazaiak kezdtek jobban, és az első félidőben többször is vezettek négy góllal annak ellenére, hogy a 7. percben Tomori Zsuzsa piros lapot kapott a Kovacsics Anikó ellen elkövetett szabálytalanság miatt.

A Fradi azonban 10-6 és 12-89 után felállt, és a félidőre 19-18-ra visszakapaszkodott.

Sőt, a 34. percben Háfra Noémi góljával 20-21-nél már a vendégeknél volt az előny. 22-22 után a Fradi két 4-0-s sorozattal 30-24-re meglépett, úgy tűnt, az utolsó tíz percre ez az előny bővel elég lesz. Főleg úgy, hogy az 52. percben Katarina Jezic is piros lapot kapott a hazaiaknál.

Lehet, meg is nyugodott a Fradi, mert a Siófok elkezdte a kapaszkodást, és a 60. percben Gnonsiane Niombla üres kapus találatával 31-31-re egyenlített.

Az utolsó 14 másodpercre még időt kértek a hazaiak, de eladták a labdát, Pásztor Noémi pedig már nem ért fel dudaszóig az ellenfél kapujához.

A Ferencváros a Debrecen után másodszor veszített pontot, a Siófok pedig a győri vereség és két győzelem után ikszelt.

Női kézilabda NB I

Siófok KC - FTC-Rail Cargo Hungaria 31-31 (19-18)

Kiemelt fotó: Fradi.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!