Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába!
"A lelkem rettenetesbe kapcsolt.
Megszámláltam az éveimet, és rádöbbentem arra, hogy kevesebb időm maradt hátra, mint amennyit már leéltem. Úgy érzem magam, mint egy gyermek, aki nyert egy doboz cukorkát: az elsőket jóízűen majszolta el, de amikor rájött, hogy csak alig pár darabja maradt, azokat már teljesen más lelkesedéssel ízlelgeti.
Nincs időm a végtelenségbe nyúló konferenciákra, megbeszélésekre a jogokról, eljárásokról, belső rendszabályokról tudván, hogy úgyse kerül sor a gyakorlatba ültetésükre.
Nincs időm már elviselni az abszurd embereket, akik nem az életkoruknak megfelelően viselkednek.
Nincs időm harcolni a középszerűséggel. Többé nem akarok olyan találkozókon részt venni, melyek az egók harcáról szólnak.
Nem tűröm a mesterkedőket és megalkuvókat. Rosszul vagyok az irigy emberektől, akik mindent elkövetnek azért, hogy meghazudtolják a rátermetteket, csak hogy megkaparinthassák a pozíciójukat, a képességeiket, a megvalósításaikat.
Túl kevés időm maradt ahhoz, hogy titulusokról, funkciókról beszélgessek. Nem akarom ezt, mert a lelkem már siet. Túl kevés cukorka maradt abban a dobozban.
Gerinces emberek között akarok élni. Olyanok között, akik képesek nevetni a saját hibáikon, akik elérték már a saját sikereiket. Akik tisztában vannak azzal, mi a dolguk, és nem rejtőznek el a kötelezettségeik elöl. Akik védelmezik az emberi méltóságot, és akik az igazság, a helyes út pártján állnak. Mert ezek teszik az embert méltóvá az életére.
Olyan emberekkel szeretném körülvenni magam, akik tudják, hogyan érintsék meg a másik lelkét. Akik kemény pofonokat kaptak az élettől, mégis lábra álltam, felülemelkedtek, és megőrizték a lelkük jóságát, szelídségét.
Igen, sietek, rohanok egy olyan élet felé, melyet kizárólag a maturitás nyújthat nekem.
Igyekszem nem elpazarolni azokat a cukorkákat, melyek még megmaradtak nekem. Biztos vagyok benne, hogy ezek sokkal ízletesebbek lesznek, mint amelyeket már elfogyasztottam. A célom az, hogy a végén majd megleljem a békét, a harmóniát magammal, a családommal és a lelkiismeretemmel. Mert mindannyian azt hisszük, hogy két életünk van, de aztán, egyszer csak rádöbbenünk, valójában egy volt, és egy is van."
(Mario de Andrade)
