Masonék kívülről teljesen átlagos Los Angeles-i családnak tűntek. Az újságíró Karen, aki Chicago és Cincinnati legnagyobb lapjainak írt, valamint a látványtervező Barry, aki olyan legendás sci-fikben működött közre, mint a Star Trek sorozat, vagy a 2001: Űrodüsszeia, egy egyedülálló zsidóknak szervezett ismerkedési esten találtak egymásra. Mindhárom gyermekük jó tanuló volt az iskolában, minden héten és az ünnepekkor eljártak a zsinagógába. Ha valaki megkérdezte tőlük, hogy miből élnek, azt mondták, van egy kis könyvesboltjuk. Ami nem volt ugyan hazugság, a Circus of Books (Könyvek cirkusza) azonban jóval több volt egy egyszerű könyvesboltnál - írja a BBC.

Barry Mason a filmek mellett saját találmányokkal is foglalkozott. Az 1970-es évek közepén kitalált egy biztonsági berendezést a vesedialízis-gépekre. Meg is állapodott egy céggel, amelyik megvette volna a szerkezetet. Csakhogy a vállalat olyan biztosítékokat követelt Barrytől, amit ő már képtelen volt finanszírozni. A családnak sürgősen pénzre volt szüksége.

Kényszerpornó

Karen a Los Angeles Times böngészése közben akadt rá egy ígéretes álláshirdetésre. Egy magazin és a hozzá kapcsolódó árucikkek eladásához kerestek terjesztőket. A munka nem volt nehéz, egy autóval kellett kiszállítani az árut a város különböző pontjaira, és a bevétel is egész jónak ígérkezett. Hol volt a buktató? Ott, hogy a hirdetést a többek között a Hustler szexmagazint is kiadó Larry Flynt pornóbirodalom adta fel.

A Mason házaspár úgy gondolta: az üzlet az üzlet, így beszálltak a pornóiparba. A számításuk bejött, alig néhány hét alatt, csekély energiabefektetéssel, már több mint ötezer vevőjük volt. A Hustler heteró pornólap volt, nem sokkal később azonban a Larry Flint terjeszkedésbe kezdett. A cég megvett néhány, a bukás szélére sodródott melegpornó-kiadványt, és új életet lehelt beléjük. Hamarosan ezek is ott szerepeltek Masonék portfóliójában.

Néhány évvel később óriási lehetőség villant meg a házaspár előtt. Komoly pénzügyi zavarba került Los Angeles leghíresebb melegpornó könyvesboltja, a nyugat-hollywoodi Book Circus. A tulajdonosnak 1982-re nem maradt más választása, mint áron alul pénzzé tenni az üzletet, Karennek és Barrynek pedig volt elég pénzük, hogy átvegyék. A már meglévő tapasztalataikból kiindulva úgy gondolták, kellő szorgalommal és hozzáértéssel aranybányát csinálhatnak a boltból. Igazuk lett. A Circus of Books névre átkeresztelt bolt azonban jóval több lett egyszerű melegpornó-üzletnél, ahová csak beugranak a vevők. Hamar a Los Angeles-i meleg közösség ikonikus találkozóhelyévé, biztonságos zónájává nőtte ki magát.

Az ikonikus Circus of Books a bezárása előtt pár nappal. Fotó: FOX 11 Los Angeles

Mintacsalád

A Mason házaspár három gyermeke, Micah, Rachel és Josh keveset tudott arról, hogy miből él pontosan a család. Az üzlettel kapcsolatban szigorú szabályok vonatkoztak rájuk. Ha be kellett menniük a boltba, nem érhettek hozzá semmihez, körül sem nézhettek igazán. Ha az iskolában kérdezték őket, csak annyit mondhattak, hogy a szüleiknek könyvesboltja van. Az üzlet nevét még a legjobb barátaiknak sem árulhatták el. Otthon soha sem beszéltek a családi vállalkozásról.

Az elővigyázatosság ellenére persze kiszivárgott a titok. A legidősebb fiú, Micah egyszer például megtalált egy elkallódott videókazettát az anyja autójában. Titokban meg akarta nézni, és nagyon csalódott volt, amikor rájött, hogy a Betamax rendszerű kazettát nem játssza le a család VHS-készüléke.

Rachel 14 éves korában a barátaitól hallott először a családi titokról. Bár nem igazán tudta, mi az a pornó, sokkolta az információ. Barry, az apa ugyan laza figura volt, ám Karen, az anya vallásos erkölcscsősz. Amit a lány akkor megtudott a szüleiről, az mindennek ellent mondott, amit egész addigi élete során gondolt róluk. A Mason házaspár nemcsak a külvilág, de a saját gyerekei előtt is igyekezett minden eszközzel az unalmas kis üzletből élő átlagemberek benyomását kelteni. Bár a titokba sokáig nem voltak beavatva, a gyerekektől is elvárták, hogy egy tökéletes család látszatát keltsék.

A titokzatos Joe

A Circus of Books Masonék vezetése alatt kultikus hely lett, ezért megnyitották a második boltjukat a Silverlake negyedben, a házaspár pedig producerként is beszállt a felnőttfilmezésbe, ahol olyan sztárokkal dolgoztak együtt, mint Jeff Stryker, akit később a melegpornó Cary Grantjeként emlegettek.

Jeff Stryker. Fotó: David Livingston /AFP

A nyolcvanas évek közepén aztán beütött a krach. Ronald Reagan, a hollywoodi színészből lett republikánus elnök a második hivatali ciklusa elején háborút hirdetett a pornográfia ellen. Az elnök megbízásából, Edwin Meese főügyész vezetésével bizottság alakult a pornográfia minden aspektusának kivizsgálására. A tizenegy fős, korábban egytől-egyig a pornó elleni harcban ismertté vált tagokból álló bizottság 1986-ban tette le az asztalra a több mint kétezer oldalas jelentését.

Bár a dokumentumban kevés volt a bizonyíték, azt a következtetést fogalmazta meg, hogy a pornográfia egyértelműen valós veszélyt jelent az amerikaiak egészségére. Ez fegyvert adott az ügyészek kezébe, akik nyomás alá helyezték az iparág minden szereplőjét. Egy idő múlva az értékesítők csak fű alatt mertek pornográf kiadványokat eladni, és csak olyanoknak, akiket már jól ismertek.

Egy napon a Books of Circus elkövetett egy apró hibát. Felvett egy három videókazettára szóló megrendelést egy Joe videóboltja nevű megrendelőtől. Az alkalmazott elintézte a papírmunkát, majd postázta az árut. Nem sokkal később kiderült, hogy a vevő valójában az FBI volt.

Vádalku és járvány

A Books of Circus üzleteit úgy rohamozták meg a fegyveres szövetségi ügynökök, mint egy hollywoodi akciófilmben. A tulajdonosokat azzal vádolták meg, hogy illegálisan szállítottak obszcén anyagokat különböző államok között. Rengeteg árut foglaltak le, óriási pénzbírságot helyeztek kilátásba, Barryt pedig ötéves börtönbüntetéssel fenyegették. A gyerekek minderről semmit sem tudtak, csak érezték az otthoni feszültséget.

Masonék ügyvédje a végsőkig harcolt ügyfeleiért a bíróságon. Azzal érvelt, hogy Books of Circus tulajdonosait védi az Egyesült Államok alkotmányának első kiegészítése, amelyik többek között szólásszabadságot biztosít a polgároknak, illetve azzal, hogy a vád súlyához képest mennyire kemény csapást mérnének a családra a kilátásba helyezett szankciók. Barry Mason végül belement egy vádalkuba: bűnösnek vallotta magát, cserébe nem kellett börtönbe vonulnia, és az üzlet is működhetett tovább.

Alig ért véget a bírósági eljárás, jött a következő katasztrófa, az AIDS-járvány. Az akkor még halálos és gyógyíthatatlan, szexuális úton terjedő betegség a meleg közösség tagjait érintette először. Karen és Barry példamutatóan álltak ki az alkalmazottaik mellett. Ha valamelyik kollégájuk megbetegedett, meglátogatták a kórházban vagy a hospice-ban. Bár betegen senki sem dolgozhatott volna, aki akart, az maradhatott a cégnél feketén. A legtöbb munkatársnak nem volt igazi családja, ezért csak a Mason házaspárra számíthattak, akik meg is tettek értük minden tőlük telhetőt.

Isten büntetése?

Bár a Mason házaspár egy pornóbirodalmat irányított, a szexualitás otthon soha sem került szóba. A gyerekeknek mindenre maguktól kellett rájönniük. Rachel, a lázadó középső gyerek már kamaszkorában kettős életet élt: éjszakánként kiszökött otthonról, és melegbárokba, kabarékba járt. Bár soha nem állt a szülei elé a nagy bejelentéssel, senki sem lepődött meg rajta, hogy egy lányt vitt magával a középiskolai végzős bálra.

Josh, a legkisebb fiú az iskolában végig a legjobb tanuló volt, de minden másban is próbált megfelelni a tökéletességre törekvő anyja minden elvárásának. Közben a lelke mélyén egy súlyos titokkal küzdött. Már főiskolára járt, amikor egy hazalátogatáskor, a visszautazás előtti éjszakán úgy érezte, nem bírja tovább. Felfirkantotta egy noteszlapra, hogy "meleg vagyok", és a fecnit a tollal együtt a konyhaasztalon hagyta. A fiú mindenre fel volt készülve, összepakolt bőrönddel, felöltözve várta a szobájában, hogy az anyja örökre kidobja otthonról. Bár nem ez történt, Karen rosszul reagált, ez pedig évekre rányomta a bélyegét az anya és a fia kapcsolatára.

Biztos vagy benne? Miért csinálod ezt? Isten biztosan így büntet engem

- mondta Joshnak Karen, aki bár képes volt barátként, családtagként tekinteni meleg férfiakra, arra nem volt felkészülve, hogy saját gyereke is meleg lehet. Úgy tűnt, hogy túl későn látta be, mekkorát hibázott, mennyire megbántotta a fiát.

Karen csatlakozott a PFLAG (Parents and Friends of Lesbians and Gays - Leszbikusok és melegek szülei és barátai) nevű szervezethez. Azt mondja, ott ébredt rá arra, hogy több olyan, melegekkel kapcsolatos gondolat kavarog a fejében, amin változtatnia kell. Ma már Barryvel együtt a PFLAG nagykövetei, akik másoknak segítenek megérteni és elfogadni a gyermekeik másságát.

Barry Mason, Rachel Mason és Karen Mason. Fotó: Dia Dipasupil /AFP

Függöny

Az internet előretörése mindent megváltoztatott. A melegeknek szóló könyveket és magazinokat mindenki online olvasta, az emberek a könyvesbolt helyett társkereső applikációk segítségével találtak egymásra. A Circus of Books fölött lassan eljárt az idő. A Silverlake negyedben működő bolt 2016-ban zárt be végleg, másik üzletük pedig 2019 februárjában. Az utolsó napokban volt kollégák és régi törzsvásárlók tömege lepte el a legendás Circus of Books környékét, sokan sírtak is. Karen azonban azt mondja, nem bánja, hogy végleg lehúzta a rolót, mert a piac beszűkülése miatt az utóbbi időben már nem tudta úgy megfizetni az alkalmazottait, ahogyan korábban.

A bezárás után Rachel, a Mason házaspár középső gyermeke dokumentumfilmet készített szülei legendás üzletéről. A Circus of Books című dokumentumfilm 2020 tavaszán lesz elérhető a Netflix kínálatában.

Kiemelt kép: Rodin Eckenroth/Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!