A Borsnak nyilatkozott Benkő László, akinél korábban rákos megbetegedést diagnosztizáltak. Két barátját is elveszítette a rák miatt a közelmúltban, és azt mondja, a halál is gyakran eszébe jut.


„El vagyok keseredve! Már nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék a halálra” – nyilatkozta a lapnak Benkő László, akinek két barátja, Orbán József és Székhelyi József is ugyanúgy rákkal küzdött, ahogy ő.

Bár az orvosok biztatják, a híresség azt mondja, ilyen körülmények között napról napra nehezebb elhinnie, hogy a gyógyulás lehetséges. Elmondása szerint tisztában van vele, hogy a napjai meg vannak számlálva. Mindennel elkészült, amivel kell, megírta a végrendeletét is, hogy biztonságban tudhassa a családját a legrosszabb kimenetel esetén.

„Legutóbb három hónappal ezelőtt voltam CT-vizsgálaton, akkor jó híreket kaptam, és csak remélni tudom, hogy holnap is jókkal szolgálnak. Szerdán ugyanis megvizsgálnak, így kiderül, hány kezelésre van szükségem”

– mesélte a zenész.



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!