A migrén világszinten a lakosság mintegy 10 százalékát érinti, a károsodott egészségben leélt életévek tekintetében ez a második leggyakoribb betegség, a fiatal, produktív nők esetében pedig az első. A Semmelweis Egyetem kutatói most új megközelítésben vizsgálták a lüktető, görcsös fejfájással járó kórkép kialakulását - olvasható az egyetem oldalán. A betegeket a roham indulása alapján csoportokba osztották.

A megkérdezettek harmada reggeli, 40 százaléka pedig késő délutáni, esti rohamról számolt be. Harmaduk nem kötötte napszakhoz a migrén kezdetét. A szakértők ezt követően azt mérték fel, hogy miként reagálnak az egyes csoportok a különböző érzelmekre.

"Korábbi vizsgálatainkból tudtuk, hogy a migrénesek másképp dolgozzák fel az érzelmeket, mint az egészséges emberek. Ezúttal az egyes migrénes alcsoportok közötti különbségekre voltunk kíváncsiak" - mondta dr. Juhász Gabriella, a Semmelweis Egyetem Gyógyszerhatástani Intézetének docense. Ennek mérésére két elemzésben arcérzelem tesztet alkalmaztak: eltérő arckifejezéseket ábrázoló képeket mutattak a pácienseknek, miközben funkcionális mágneses rezonancia (fMRI) képeket készítettek az alanyok agyműködéséről.

Mindkét vizsgálatnál a félelem váltott ki eltérő választ, de különböző csoportokban. Az első tesztnél az esti csoport mutatott fokozott agyi aktivitást a reggeli csoporthoz képest, míg a másodiknál a reggeli csoportnál jegyeztek fel megemelkedett agyi reakciót a vegyes csoporttal szemben.

Kseniya Ovchinnikova / Getty Images

A migrénnek sokféle (környezeti, biológiai, hormonális) oka lehet, melyek egy része a bioritmussal is összefügg.

A reggeli rohamokért az alvás minősége és mennyisége, valamint az ébredés környékén felmerülő hormonális változások, az esti migrénért inkább külső tényezők lehetnek felelősek, például munkahelyi stressz.

"Mivel ennyire heterogén betegség, a páciensek csupán egy csoportja reagál a kezelésre. Ha sikerül feltárni, milyen okok állnak a háttérben, például, hogy a nap mely szakában, milyen biológiai folyamat okoz rohamot, azzal a célzott kezelést segítenénk" - tette hozzá dr. Juhász Gabriella.

A hatékony kezelés szempontjából az idő is fontos tényező: aki időben felismeri a migrénre utaló jeleket, kivédheti vagy csökkentheti a roham erősségét. Már rendelkezésre állnak olyan lassú felszívódású gyógyszerek, amelyekkel a reggeli rohamok megelőzhetők, ezeket azonban legkésőbb lefekvéskor be kell venni, és nem mindenki tudja beazonosítani, mikor indul a migrén.

A reggeli migrén esetében érdemes megvizsgálni, nem áll-e valamilyen alvási probléma a háttérben. A szakértő szerint a délutáni, esti migrénesek a stressz csökkentésével vagy stresszkezelési technikák alkalmazásával léphetnek fel hatékonyan a betegség ellen.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!