Megszületett a kormány döntése, a tegnap este folyamán megjelent a kormányrendelet, ami az idei érettségi sorsát meghatározza, közölte Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár az operatív törzs pénteki tájékoztatóján.

Elismételte, az érettségire idén kizárólag írásbeli formában kerül sor, kizárólag abban az esetben lesz szóbeli vizsga, ahol nehéz az írásbeli lebonyolítása. Ilyen többek között a célnyelvi civilizáció, hittan, judaisztika és speciális a testnevelés is, ahol az írásbeli nem kivitelezhető.

Az írásbeli alól felmentéssel rendelkezők is szóbeliben tehetnek vizsgát.

Töröljük a vizsgajelentkezők közül az alsóbb évfolyamosok jelentkezését, méltányoljuk, hogy megpróbáltak már erre készülni és jelentkeztek egyes tárgyakból, de most ezt nem szeretnénk megtartani. Az ősszel lesz mód ezeknek a pótlására

- közölte.

Szintemelő vizsgát azok tehetnek, akiknek ez a felvételihez szükséges. Teljes értékű érettségi vizsgákat szerveznek, ezek felsőoktatásra felvételre jogosítanak.

A nyelvi érettségiknek csak írásbeli része lesz, de a nyelvvizsga-átváltásban komplexként számítják őket.

Maruzsa Zoltán elmondta, érettségiznie senkinek sem kötelező, aki bármilyen okból úgy gondolja - vagy azért, mert nem tudott felkészülni, vagy az egészségügyi kockázatok miatt -, van mód a visszalépésre.

Ezt április 20-ig az oktatási hivatal elektronikus felületén lehet megtenni. A befizetett vizsgadíjakat, akinek volt egyáltalán, vissza fogjuk fizetni

- fogalmazott.

A jelentkezések módosítására is van lehetőség. Ha valaki bizonyos tárgyból emeltre jelentkezett, de nem tudott felkészülni és középszinten szeretné teljesíteni, erre van mód.

Mivel a tavasz folyamán a nyelvvizsgák megszervezésében voltak akadályok, van mód adott esetben középszinten leadott nyelvi jelentkezés emelt szintűre történő módosítására és ilyen módon megszerezhető a nyelvvizsga.

Az érettségiken legfeljebb 10 fő lehet, és legalább másfél méteres távolságot kell tartani. Az államtitkár szerint kiemelendő a legfeljebb és legalább.

Nem kötelező 10 fővel, 9, 8, 5 fővel is lehet akár. Ha rendeletben tovább szűkítettük volna, akkor a felügyelők száma nőtt volna meg jelentősen, ami további kockázatokat jelenthetett volna. Ez egy biztonságos szabály. A legalább másfél méter is lehet két és fél, három méter is

- mondta.

Az érettségiztetésbe az ország bármely köznevelési intézményének bármely tanterme bevonható, erre viszont szerinte nincs szükség, de ki fog bővülni azok köre, ahol a vizsgáztatásra sor kerül, hogy elkerüljék, hogy egy épületben túl sokan tartózkodjanak.

Erre oda fogunk figyelni. Az akciócsoportok értekezletén jeleztem, hogy az iskolák környékére rendőröket fogunk kérni annak érdekében, hogy folyosókon, épületek előtt csoportosulás ne legyen és mindenki távozzon szépen haza

- magyarázta.

Az érettségi kezdése 8-ról 9 órára lett eltolva.

Az iskolák fertőtlenítése meg fog történni, maszkot biztosítanak mindenki számára, de nem teszik kötelezővé.

Kollégiumi elhelyezést biztosítanak azoknak, akiknek ez szükséges.

Kérdésre válaszolva elmondta, az érettségi mellett a ballagás is szép hagyománya az oktatásnak,

de fontos kiemelni, hogy ezek a rendezvények az általános tilalmi körbe tartoznak, ezért előreláthatóan nem lesznek megrendezve.

Orbán Viktor: Laboratóriumként tekintek Ausztriára

A miniszterelnök szerint végre egyszer nem mi vagyunk a kísérleti egerek, de két-három gyerekkel otthon, az maga dzsihád. A kórházi ágyak felszabadításáról azt mondta, másként ezt nem lehet megoldani.

Kiemelt kép: MTI/kormany.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!