Áder János köztársasági elnök az Alkotmánybírósághoz fordult az Országgyűlésben előző héten elfogadott hulladékgazdálkodási tárgyú törvénymódosítás ügyében - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal hétfőn az MTI-vel.

Az államfő indítványában megjegyzi, hogy bár a törvény számos rendelkezése kifejezetten pozitív változást jelent, alkotmányossági szempontból több ponton aggályos. Áder János alaptörvényellenesnek tartja, hogy a törvényjavaslat elvonja a termelési és ipari hulladékok tulajdonjogát, miközben semmilyen kártalanításról nem gondoskodik. Ellenkezik az alaptörvénnyel az is, hogy a koncessziós társaságok a törvénymódosítással egyoldalú erőfölényt szereznek. Hozzátette, a közösségi jog értelmében a hulladék terméknek minősül, így a törvény az Európai Uniónak az áru szabad áramlására vonatkozó elvét is sértheti.

A köztársasági elnök kifogásolta továbbá, hogy az új jogszabály nem biztosít kellő garanciákat arra az esetre, ha egy koncessziós vállalkozás megszünteti tevékenységét, ez pedig szerinte veszélyeztetheti az állampolgárok alkotmányos jogát az egészséges környezethez.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, egy november végén benyújtott törvényjavaslat szerint központosítanák a szemétszállítást és a teljes hulladékgazdálkodást, ráadásul az állam egyetlen szereplőt bízhat meg az üzemeltetéssel.

A Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Palkovics László innovációs miniszter neve alatt futó salátatörvény szerint teljesen kivehetik a budapesti és a többi önkormányzat kezéből a hulladékszállítást. A települések viszont ezt követően sem mentesülnének a köztisztasági feladatok ellátása alól, a közterületeken hagyott szemét eltakarítása továbbra is hozzájuk tartozna.

Egyetlen cég kezelheti majd az ország összes szemetét

A hulladékos szakmában már korábban beszéltek róla, de az éjjel valóban be is nyújtották azt a törvényjavaslatot, amellyel központosítják a szemétszállítást és a teljes hulladékgazdálkodást, ráadásul az állam egyetlen szereplőt bízhat meg az üzemeltetéssel.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!