Az Al Jazeera publicistája elképesztően részletes beszámolót közölt az Izrael által bombázott vidékről.
„Miközben ezt írom, már nem hiszem, hogy élve kijutunk ebből” – kezdi drámai sorait egy, a Gázai övezetben élő anya.
Az Al Jazeera hírportálján közzétett írásban Maram Humaid megírja, hogy két hónapos fiával menekült folyamatosan, de hiába, mert, mint fogalmazott: „Olyan érzés, mintha a rakéták követnének minket – minden egyes csapással egyre közelebb kerülnének –, és kifogytunk a helyek közül, ahová futhatunk.”
Helyzetéről meglehetősen drámain fogalmaz:
„Elimádkoztam a napkelte előtti imát, majd lefeküdtem a két hónapos fiam mellé, miközben aludt. Nem éreztem a bőrének szagát, a haját a puskapor-, füst- és porszagon keresztül, amely úgy tűnik, hogy állandóan betölti a levegőt.”
Nem sokkal ezután berobbantak a ház ablakai egy légicsapás után, Maram a saját testével védte kisbabáját, miközben nyolcéves lányát kereste. „Amikor megtaláltam, sírt és remegett. A férjemmel felváltva megöleltük, hogy a lehető legjobban megvigasztalhassuk, tudva, hogy olyan kevés vigaszt találhatunk” – írja.
Ekkor el akartak indulni férjével, de végül a bombázás odébb húzódott, és néhány méterrel odébb csaptak le. „Amikor még a szüleim otthonában voltunk, hasonlóképpen rohantunk le a lépcsőn a szomszédok kiáltozásai közepette” – írja. Hozzáteszi:
Maram Humaid reményvesztetten írja: „Azt hittem, a szüleim otthona biztonságban lesz. Azt hittem, a sógorom helye biztonságban lesz. De merre menjünk tovább? Gázában nincs biztonságos otthon.” Az édesanya úgy gondolja, már soha nem fog kijutni élve az övezetből.
