Norvégiában eléggé felháborodtak azon, hogy a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) döntése értelmében le kellene játszani az olimpiai selejtezőtornákat március 20-22-én - az egyiket Magyarország rendezi, zárt kapuk mögött. A norvégok azt kifogásolják, hogy a jelenlegi helyzetben egyszerűen nem lehet elvárni a csapatoktól, hogy rendesen felkészüljenek.

Az ő keretükben például hat játékos is az NB I-ben játszik - öten a Győrben, Silje Solberg pedig Siófokon -, a rendelkezések alapján nekik otthoni karanténba kell vonulniuk, miután hazaérkeznek. De a Vipers is Bukarestben lépett pályára március 7-én a Bajnokok Ligájában, az ő játékosaikra is vonatkozik ez a szabály, így Heidi Lökére is. A beálló elkülönítése március 22-én járna le, aznap van az utolsó meccs a montenegrói tornán, ahol a házigazdák és Norvégia mellett Románia és Thaiföld indul még.

Nincs elég játékosunk. Sokan el sem tudnak indulni, aki pedig utazhat, annak is otthoni karanténba kell vonulnia. Az életnek és az egészségnek mindennél fontosabbnak kellene lennie

- mondta Löke a norvég TV2-nek.

A Veszprém edzője szerint nem kellene játszaniuk

Meg tudjuk érteni, hogy fenntartásai vannak.

A férficsapat is hasonló helyzetben van, azzal a különbséggel, hogy ők hazai pályán fogadják az ellenfeleket áprilisban. Ugyanakkor Dél-Korea, Brazília és Chile lesz az ellenfél, előbbi lehet, hogy részt sem tud venni az eseményen, utóbbi kettőre pedig szintén karantén várna.

Az IHF nem túl rugalmas az ügyben, levélben jelezték a norvégoknak, hogy oldják meg a problémákat. Ha nem sikerül, akkor a férfitornát elviszik máshová. A norvég szövetség főtitkára, Erik Langerud azt mondta, ha az áthelyezés a megoldás, nyitottak rá, de szerinte ez egyelőre csak a bajok elodázása.

Egyeztetünk a norvég hatóságokkal, de nem fogjuk az életünket és az egészségünket kockáztatni az olimpiáért.

Kiemelt kép: CHARLY TRIBALLEAU / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!