„Érdekes, hogy egy olyan ősdinoszaurusz, mint a köztévé, mer kockáztatni”

Már lement az hatodik rész is az Egynyári kaland harmadik évadából. Milyen a sorozat fogadtatása?

Nem ismernek fel a közértben, ha erre gondolsz. A kritikák többnyire pozitívak. Az első epizódot pár nap alatt 50 ezren megnézték a YouTube-on, ahol a videók alatt zajlik a kommentháború: az első évad keményvonalas rajongói szerint szar a többi, meg hogy a liberális, aberrált nézeteimet erőltetem, és a sorozat nem mutat jó példát a fiataloknak. Mások szerint meg a harmadik évad az eddigi legjobb.

Az ifjúsági sorozatok sokszor vagy túl szappanoperásak lesznek, vagy egy olyan furcsa végeredményt kapunk, mint a Holnap tali! Benned soha nem volt félelem, hogy egy kifejezetten fiatalokról szóló sorozathoz nyúlsz?

Amikor megkerestek a folytatással, és megnéztem az első évadot, úgy voltam vele, hogy látom a hibáit, értem a kritikát, de azt is, hogy baromi jó a hangulata, és hogy nagyon jók a színészek. Annyira jók, hogy az ellenszenvesre megírt szereplők is szimpatikusak lettek. Dobos Evelin karaktere például papíron egy picsa, de valahogy az Evelin mégis úgy tudta hozni, hogy szerethető volt. Azt gondoltam, hogy ezt szívesen csinálnám, sokkal nagyobb félelmem volt, hogy tudtam: nem pont ugyanolyat fogok csinálni, mint az első évad, és fogalmam sem volt, ezt hogyan fogadják majd.

A mostani évad olyan, amilyennek igazán szeretted volna?

Számomra ez mindig kísérletező terep, évadról évadra tanulópénz. A negyedikre mondhatom azt, hogy sok mindent kipróbáltunk. A harmadik évadban az a nagy ugrás, hogy már nincs Balaton, ami ellen szintén lehetett várni a petíciókat. Magabiztos voltam, hogy ez jó lesz, a második évadban ez még kevésbé volt meg.

A negyedikre mondhatom azt, hogy már van némi önbizalmunk, és egyébként mostanra érett össze annyira a stáb, hogy tényleg egy csapat vagyunk. Hisznek benne, és tudják, hogy nem szart akarunk csinálni, és ez rengeteg energiát ad.

Korábban nem volt meg a bizalom?

Éreztem egy váltást a stábban aközött, amikor még nem tudták, hogy mit csinálunk, és amikor már igen. Ez amúgy is egy alacsony presztízsű cucc, hogy a Duna tévének forgatsz egy sorozatot, nem volt benne az a potenciál, hogy ennek majd Cannes-ban lesz a bemutatója vagy ilyesmi.

De alapvetően meg ilyenek kellenének a köztévére, nem?

Persze.

A Duna tévé ciki a fiataloknak?

Az biztos, hogy a Duna tévé nem szexi, de eleve az is kérdéses, kinek szól ez a sorozat. A fiatal felnőttek nagy részének nincs is tévéje, viszont a közmédia egyébként tök jól működő online felülete nem számol nézettséget. Jólesően régimódi ez a sorozat olyan szempontból, hogy a tartalmát nem közvélemény-kutatások vagy nézői panelek alakítják. Cserébe minimális pénz van promócióra, nincsenek óriásplakátok szerte a városban, kereskedelmi tévés ismertséget nem lehet elvárni tőle.

Ezért is érdekel, hogy szerinted kinek szól a sorozat? Sokaknak a köztévé a híradóval egyenlő, eddig viszont Balatonon játszódott az Egynyári kaland, a budapesti környezet még jobban leszűkítheti a nézők körét.

Én tizenéves kortól ajánlanám érzékeny embereknek. Szoktam nézni, hogy kik a kommentelők, és ők huszonéves fiataloknak tűnnek, egyetemistáknak. A másik erős nézői oldalt a 30-as, 40-es férfiak jelentik, nyilván a fiatal csajok miatt.

Akkor nem volt tudatos, hogy most egy új közönséget vonzzon be a sorozat?

Tavaly a vizes vb miatt nem tudtunk volna Füredre menni, és egyébként is, iszonyú magasak az árak a Balatonon. Nem is maga a forgatás drága, hanem a stáb elhelyezése, az étkeztetés, a szállás. A negyedik évadban viszont visszatérünk a Balatonra, de ezúttal a déli partra, ami megint egy kicsit másmilyen.

Már dolgoztál kereskedelmi tévénél, írtál a Jóban Rosszbannak is. Az Egynyári kalandnál szabadabb a pálya, nagyobb a mozgástered, vagy nem lehet ennyire leegyszerűsíteni?

Azt azért hozzá kell tenni, hogy a Jóban Rosszbant nem a TV2 gyártja, kiszervezi egy másik cégnek, úgyhogy valójában én nem dolgoztam kereskedelmi tévénél. Nem is szeretem, amikor a szappanoperákat együtt emlegetik a dráma- és vígjátéksorozatokkal. Nem lehet őket összehasonlítani. Meg eleve más a műfaj, a szappanoperának elég kötött szabályai vannak, hogy mit lehet és mit nem, és azt mennyi idő alatt. A telenovella-gyártásnak szigorú menete van, másfél nap alatt forog le egy epizód, és főleg stúdióbelsőben, ahol jól kontrollálható minden körülmény. Az Egynyári kaland vagy a kereskedelmi tévék sorozatai sokkal filmesebbek.

De versenyezhetne az Egynyári kaland a kereskedelmi tévék sorozataival?

Versenyez is, a Televíziós Újságírók Díjának gáláján A mi kis falunkkal és a Terápiával együtt jelölték..

És kereskedelmi szempontból?

Szerintem abszolút lenne esélye annak ellenére, hogy alacsony a sztárindexe a sorozatnak, nincs benne egy Stohl András vagy egy Kovács Patrícia. De érdekes, hogy egy ilyen ősdinoszaurusz, mint a köztévé, mer kockáztatni.

Egy podcastből kiderült, hogy régen odavoltál a Való Világért. Soha nem akartál közelebb merészkedni a trash-hez?

De igen, és sajnálom is, hogy ez eddig kimaradt. Mondjuk olyan szkriptelt realityre nem vágyom, ami mögött nincs ötlet, produceri kurázsi, csak arról szól, hogy rohadt olcsó legyen előállítani. De egy Való Világ, vagy egy szigetre utazós stratégiai reality, ahol az íróknak, szerkesztőknek baromira gondolkodniuk kell, az más. Az egy intenzív együttélés a szereplőkkel, és izgalmas, hogy ugyanúgy taktikázni kell, mint a játékosoknak, helyzetbe kell őket hozni.

A filmes környezetedben nem gáz ez a trash-vonal?

Forgatókönyvíróként nagyon elszigetelt életet élek, nincs környezetem. Arra mondjuk emlékszem a filmművészetis éveimből, hogy amikor az egyik tanárunk bevallotta, hogy írt a Barátok köztbe, onnantól nem tudtunk ugyanúgy nézni rá. Aztán lediplomáztam, jött a gazdasági válság, egy évig hiába kerestem állást, és amint adódott a lehetőség, rohantam a Jóban Rosszbanba.

Ez rosszul érintett?

Nem szeretem, amikor valaki a Jóban Rosszbant vagy a szappanopera-írókat baszogatja, főleg, ha amúgy fogalma sincs az egészről. Iszonyú jó iskola volt. Ott voltam két és fél évig, mint storyliner, és rohadt sokat tanultam belőle. Szóval ezt a lenézésügyet csak azért meséltem, hogy a fiataloknak van egy ilyen lánglelkű hozzáállásuk: ha az egyetemről kikerülök, akkor Hollywoodban rendezek majd, meg ilyenek. A valóság pedig nem ez. Ezt már tökéletesen látom, így nem az egyetemista álmaimhoz akarok felnőni, hanem a realitásokhoz.

Meg kell tartani az egyensúlyt az álmok és a valóság/megélhetés között?

Én nem éreztem megalázó munkának a Jóban Rosszbant, szívesen gondolok rá vissza. Sőt, hálás vagyok az egészért, elég valószínű, hogy nem jutok idáig, ha az nincs.

Van következő filmterv?

Most kaptunk pénzt előkészítésre a Filmalaptól.

És mit lehet tudni róla?

Azért nehéz róla beszélni, mert még nincs címe szerencsétlennek, épp Kicsi veréb néven fut, de valószínűleg nem ez lesz a végleges. A sztori megtörtént eseményeken alapul: egy kozmetikus-masszőr házaspár szépségszalonja tönkremegy, bedől a hitelük, és ezért azt találják ki, hogy vesznek és futtatni kezdenek egy prostituáltat. És miközben próbálnak kimászni a gödörből, egyre mélyebbre süllyednek. Fekete romantikus komédiának szoktam meghatározni a műfaját: az emberek közti kapcsolatról, a szerelemről szól, arról, hogy a szeretet éppen olyan alapvető szükséglet az emberi lények számára, mint a víz vagy a táplálék.

Az elképzelhetetlen, hogy olyan filmet rendezz, amit nem te írtál?

Nem, elképzelhetetlennek nem elképzelhetetlen, szoktak ilyen megkeresések jönni, de még nem találtam meg, hogy ez mi lenne. A leggyakrabban sajnos azért keresnek meg, mert nő vagyok, és "kell egy női szem". Nekem meg nem az a legvonzóbb projekt, amit így prezentálnak.

A rendezőknél mennyire vannak túlsúlyban a férfiak?

Magyarországon viszonylag jó a helyzet. Sok nő rendez, úgyhogy szakmán belül szerintem kevesen gondolják, hogy egy nő alkalmatlan lenne erre a feladatra, és ez nem is lenne népszerű vélemény. Inkább a civilekre jellemző az ilyesmi: pont a héten volt, hogy elmentem egy gerincspecialistához, aki amikor megtudta, hogy az Aranyéletet írtam, végigmért és tök őszintén megkérdezte, hogy de ugye megmondták, mit kell írni. Meg hogy azért a lövöldözős jeleneteket, ugye, nem én írom.

Ezt hogy kezeled?

Mondtam az orvosnak, hogy nem, én a konyhai jeleneteket írtam, meg a szülőseket. Amúgy meg élvezem a saját elnyomottságomat, hogy mennyire semmibe vesznek. Dráma.

A filmeseknél nincs hasonló lekezelés a nőkkel szemben?

Nekem 99 százalékban jó tapasztalataim vannak a filmesekkel, de az is van, hogy legtöbbször nem lehet tetten érni, hogy mikor ér valakit hátrányos megkülönböztetés amiatt, hogy nő. Igazából nekem az esik rosszul, ha nem jó forgatókönyvírót keresnek, amikor hozzám fordulnak, hanem női forgatókönyvírót, de ez is csak azért zavar, mert akkor ki tudja, hány olyan munka van, amibe meg azért nem hívnak, mert nő vagyok.

Nem változott e tekintetben a helyzet az utóbbi években? Nem ritkább már a jelenség, hogy azért választanak valamilyen feladatra, szerepre nőt, hogy megmutassák, nem kirekesztőek?

Szerintem egyszerre történik, hogy női alkotók kiemelkedő sikereket érnek el, a nők sorsát tematizáló filmek és sorozatok a figyelem középpontjába kerülnek, és az is, hogy mindenki nagyon odafigyel, hogy fel tudjon mutatni nőket a csapatában, a fesztiválprogramban, a zsűriben. Vegyesek az érzéseim ezzel a folyamattal kapcsolatban, mert én például sehol sem azért szeretnék ott lenni, mert nő vagyok, viszont nem tudok nem nő lenni, és még mindig jobb ott lenni valahol, mint nem ott lenni.

Lehet, hogy ugyanezek az érzések csapódnak le azokban a női filmesekben, akik a #MeToo évében előtérbe kerültek

Hogy akkor ők csak azért vannak ott, mert kellett egy dísznő? Nem kizárt. Mikor huszonpár évesen kint voltam Cannes-ban - az Utóélet forgatókönyve nyert egy díjat, megosztva kaptam egy svéd csajjal -, ott örömködtem, hogy tényleg milyen nagy reménységek is lehetünk, ha a gálavacsorákon minden rendezős csoportképhez odaállítanak, miközben a svéd csaj meg tökre ki volt akadva, hogy mi csak azért kellünk, hogy ne csak férfiak szerepeljenek a képen.