Amint arról mi is beszámoltunk, kegyetlen gyilkosság kavarta fel Szekszárd mindennapjait - a 6 éves Leonettát március 8-án délután kezdték el keresni a szülei, majd több órányi kutatás után élettelen testét a házuktól nem messze lévő patakban találták meg.

A rendőrök még aznap elfogták a kislány unokatestvérét, a 19 éves K. Dánielt, akit a kihallgatása után letartóztattak.

A szakértők szerint Dániel személyiségzavarban szenved, ám unokahúga megölésekor beszámítható volt.

A fiú korábbi vallomásával ellentétben tagadja tettét és azt vallja, hogy nem volt egyedül a tragédiánál.

Mivel a kődarabon, amivel a gyermeket ütlegelték, nem csak az ő DNS-e található, ezért elképzelhető, hogy igazat mond.

Dr. Székely Gábor, a Reménytelen Ügyek Harca Jogvédő Egyesület vezető ügyvédje Dr. Vidák Aladár elnökkel, Leonetta családjának jogi képviselőjével közösen tájékoztatta a Blikket a fejleményekrő.

"A minta arra, hogy az összes, a rendszerben rögzített DNS-sel összevessék, alkalmatlan, ám egy emberével össze tudnák hasonlítani."

A 19 éves fiú meg is nevezett egy személyt, akit korábban tanúként már kihallgattak és akkor ő maga ajánlotta fel, hogy vegyenek tőle DNS-mintát - ám erre végül nem került sor.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>