Nemcsak a saját, de másik macskák nevét is meg tudják tanulni a macskák - írja az IFL Science. Japán kutatók szerint a négylábú házikedvencek képesek felismerni a neveket, és a megfelelő macskához társítani őket.


Saho Takagi, a Kiotói Egyetem hallgatója szerint, ha a macskák az általunk adott néven túlmenően megértik az emberi szavakat, az lenne a logikus, hogy a többi, velük együtt élő macska nevét is felismerjék. A Scientific Reports szakfolyóiratban megjelent tanulmányhoz a kutatók tesztelték ezt a képességet a legalább három macskával élő háztartásokban, illetve macskakávézókban.

A tanulmány arra a feltételezésre támaszkodik, hogy a macskák azzal fejezik ki a meglepetést, hogy hosszabban bámulják a váratlan eseményeket. Ugyanez a reakció figyelhető meg csecsemőknél. Úgy tűnik, hogy egyes állatfajok ugyanígy reagálnak, így az ötlet minden bizonnyal hihető lehet, de a macskafélék gondolkodási folyamatainak értelmezése azért kevésbé áll szilárd lábakon. Ha viszont ebből indulunk ki, a kutatás bizonyította, hogy

a macskák be tudják azonosítani név szerint a többi macskát.

Összesen 19 állatot vizsgáltak, akik gazdáinak és a macskakávézókban dolgozóknak egymás után négyszer ki kellett mondaniuk egy-egy macska nevét, az alanyoknak pedig azután képeket mutattak ezekről az állatokról. Az alanyok jellemzően sokkal kevesebb ideig nézték azokat a képeket, amelyeken a megnevezett macskák voltak láthatók. A jelenség azonban csak a családi macskáknál volt megfigyelhető, a macskakávézókban nem - mivel utóbbiban annyi cica van egyszerre, a vendégek pedig olyan gyakran váltják egymást, hogy valószínűleg soha nem mondják el elégszer a többi macska nevét.

Persze a kutatásnak számos korlátját ismerték el a kutatók is, de érdemes lehet ebben az irányban is tovább vizsgálódni.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!