Az embereket, pontosabban a vásárolóközönséget leginkább marketing szempontok miatt felosztották különböző korcsoportokra, így született meg például a millennial kifejezés is, ami az Y generáció bulvárosabb megnevezése. Ők azok, akik a 80-as években, illetve a 90-es évek elején születtek. Őket előzi meg az X generáció, a 60-as és a 70-es évekből, akik pedig végképp azt érzik majd az alábbi kvíz kitöltése közben, hogy egy teljesen másik bolygón élnek. Pedig az alábbiakban olyan embereket kell felismerni, akikről a fél világ pontosan tudja, hogy kicsoda - rengeteg koncertjük van, csomó filmben szerepeltek már, és sorra viszik haza a díjakat.
![](https://hirekmindenkinek.com/images/191846-71055-1665583989-138433-82973-1562508602-gettyimages-634978078-e1562071451627.jpg)
Szóval ha alacsony pontszámot érsz el ebben a kvízben, az sajnos azt jelenti, hogy borzalmasan öreg vagy.
Kiemelt kép: Christopher Polk/Getty Images