A Kaposvári Járási Ügyészség társadalombiztosítási juttatással visszaélés miatt emelt vádat azzal a nővel szemben, aki két gyermeke után járó, állam által előlegezett tartásdíjat annak ellenére felvette, hogy a gyerekek az édesapjuknál voltak elhelyezve.


A Marcali közelében élő asszony még 2016 évben igényelte az államtól tartásdíj megelőlegezését az akkor 9 és 7 éves gyermekei után, amelyet gyermekenként havi 10 ezer forint összegben kapott meg.

A gyerekek 2017 elején az édesapa gondozásába kerültek. Az asszony ezt nem jelentette a gyámhivatal felé, hogy megszerezze a gyerekek után járó összeget. A gyámhivatal az apa bejelentése alapján értesült a gyerekek gondozási helyének megváltozásáról, azonban addigra azonban 320 ezer forint gyermektartásdíjat vett fel a nő.

Az asszony a gyermekek után kapott juttatást magára költötte. A Kaposvári Járásbíróság egy évre próbára bocsátotta a nőt.

Fotó: Csanádi Márton / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!