Noha teljes titkolózás övezi a hatóságok részéről a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) elnökének letartóztatását, az kiderült, hogy nem a rendőrség folytat nyomozást a köztestület vezetője ellen. Mindezt a Belügyminisztérium közölte kérdésünkre, ahova a Miniszterelnökséget vezető miniszter javaslatára fordultunk.

Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón árulta el, tud arról, hogy Schadl György MBVK-elnököt letartóztatták, azt mondta, erről újsághírekből értesült. Ugyanakor a miniszter válaszáig csupán annyi jelent meg (elsőként a Blikkben), hogy egy vezetőt tartóztattak le a köztestületnél, az nem, hogy konkrétan kit. Ennek ellenére Gulyás a válasza alapján tudta, hogy Schadlről van szó, akit - mint mondta - valamilyen korrupciós ügy miatt tartóztathattak le, de részleteket nem tudott mondani, ezért irányított bennünket a Belügyminisztériumhoz.

Gulyás válasza azért is érdekes, mert a Schadl letartóztatásáról szóló cikkünket - ami elsőként nevezte meg őt eljárás alá vont személyként - a Kormányinfó után élesítettük, így ezt nem olvashatta a miniszter.

Kapcsolódó

Hetek óta teljes a hírzárlat a végrehajtók elnökének letartóztatásáról

A legfőbb ügyész, a bíróság és a minisztérium is hallgat róla, hogy az igazságszolgáltatás egyik fontos testületének elnöke rács mögé került.

Az ügy nemcsak azért figyelemre méltó, mert az igazságszolgáltatás egyik fontos testületének elnöke került rács mögé, hanem azért is, mert rendhagyó módon teljes hírzárlat van körülötte. Még arról is hallgatnak a hatóságok, hogy egyáltalán van bármilyen eljárás.

Pedig az ügyben a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar mellett megkerestük kérdéseinkkel már a Központi Nyomozó Főügyészséget, a Fővárosi Törvényszéket, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságát, valamint a kormány részéről Igazságügyi Minisztériumot is, ám sehonnan nem kaptunk érdemi tájékoztatást, az igazságügyi tárcától pedig semmilyen válasz nem érkezett, míg Polt Péter legfőbb ügyész Hadházy Ákos kérdésére tagadta meg a választ. Egy nappal később Polt azt jelezte, minősített adatokra hivatkozva nem adott választ, ám hozzátette, hogy a képviselők - és más vonatkozásban a közvélemény - szélesebb vagy teljes körű tájékoztatása a jogszabályi akadályok elmúltával történik meg.

Polt magyarázata mellett az is érdekes körülmény, hogy a felsorolt hatóságok, szervezetek közül a Belügyminisztérium az első, amelyik azt közölte, hogy az irányítása alatt álló rendőrség nem nyomoz az ügyben. Miközben például a Fővárosi Törvényszék vagy Központi Nyomozó Főügyészség nem tagadta, hogy a szóban forgó ügyben lenne eljárás, csak azt közölték, hogy nem adható arról tájékoztatás.

Annyi bizonyos, hogy Schadl György mobiltelefonja hetek óta ki van kapcsolva, és az elnök nem érhető el sem az MBVK zuglói központjában, sem a saját végrehajtói irodájában, ahol a végrehajtói kar honlapján megjelent tájékoztatás szerint "technikai okok miatt" szünetel a félfogadás. Viszont a hozzá közel álló jogászok, ügyvédek, végrehajtók úgy tudják, hogy az elnököt november elején letartóztatták.

Információink szerint házkutatást is tartottak egy Városmajor utcai irodaházban, ahol a Schadl házaspár egyik cégének és több önálló bírósági végrehajtónak a székhelye is található. A rendőrségi intézkedés ottjártunkkor is zajlott, amit a helyszínen készült fotók is bizonyítanak.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!