Novák András, a Magyar Kézilabda Szövetség operatív igazgatója szerint nagyon nehezen kezelhető helyzet állna elő, ha a társrendező Szlovákia visszalépne a január 13-án kezdődő férfi Európa-bajnokságtól.

Kapcsolódó

"Senkinek nincs joga megmondani, mit csináljak" - lemondta az Eb-t a klasszis beállós

A Bundesliga II-ből is válogatnia kell, kényszerhelyzetben van a német kézikapitány.

A Bild című német napilap cikke szerint az elmúlt hétvége óta kézilabdás körökben azt híresztelik, hogy a koronavírus-járvány miatt a szlovák fél a visszalépést fontolgatja, és ez már az európai szövetséget (EHF) is foglalkoztatja.

Ez egy pletyka. Martin Hausleitnertől, az EHF főtitkártól azt a tájékoztatást kaptam, hogy a megoldás még nem született meg

- nyilatkozta Axel Kromer, a német szövetség sportigazgatója.

Novák András felidézte, a kontinenstorna megrendezését Magyarország és Szlovákia közösen nyerte el 2018 nyarán, ezért az elmúlt három évben és most is magától értetődő céljuk a közös rendezés, amelyben kölcsönösen segíti egymást a két ország.

Hangsúlyozta, mindkét fél határozott szándéka, hogy januárban az Európa-bajnokság a tervezett helyszíneken, azaz Budapesten, Debrecenben, Szegeden, valamint Pozsonyban és Kassán megvalósuljon.

Ha tőlünk függetlenül olyan döntés születne, amelynek értelmében Szlovákiában nem rendezhető meg az Európa-bajnokság, nagyon nehezen kezelhető helyzet állna elő, hiszen alig több mint három hét van hátra a torna kezdetéig

- nyilatkozta az MTI-nek a magyar szövetség operatív igazgatója.

A 24 csapatos tornán január 13. és 30. között 65 mérkőzést játszanak. Mind a hat négycsapatos csoportból az első két helyezett jut a középdöntőbe, onnan pedig az első kettő kerül az elődöntőbe. Az egyik középdöntő-csoportnak Pozsony, a másiknak Budapest ad otthont, majd az elődöntőket és a helyosztókat a magyar fővárosban rendezik.

A szlovák médiában eddig nem láttak napvilágot értesülések az esetleges visszalépésről, csupán arról volt szó, hogy nehezen megy az egyeztetés az EHF és a szlovák hatóságok között, mert az országban egy ideje szinte hetente vannak változások a világjárvány miatti óvintézkedésekben, így még mindig nem tudják konkretizálni a csarnokokba való belépés feltételeit.

A szlovák szövetség hétfőre sajtótájékoztatót hívott össze, amelyben beszámol arról, hogy a Mol Csoport/Slovnaft támogatja az Európa-bajnokságot, illetve szó lesz az előkészületek jelenlegi állásáról, és kihirdetik a szlovák válogatott keretét, tehát ezek sem utalnak a visszalépésre.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!