Izland fővárosában és környékén bezárnak a kocsmák a koronavírus -járvány fékezése végett, de egyelőre csak négy napra - jelentette be pénteken a szigetország egészségügyi minisztere.


A rendelkezést járványszakértői javaslat alapján hozták, kiderült ugyanis, hogy az újonnan fertőzöttek közül sokan Reykjavík kocsmáiban és éjszakai szórakozóhelyein jártak. A miniszter közölte, hogy további intézkedéseket is fontolóra vesznek annak tükrében, hogy a hétvégén miként alakul a járványhelyzet.

A mindössze 364 ezer lakosú Izlandon eddig 2230 emberről bizonyosodott be, hogy koronavírussal fertőződött, közülük tízen haltak meg a vírus miatt, írja az MTI. A szigetország sikeresen ellaposította a járványgörbét a nyár elején, július végétől azonban ismét emelkedni kezdett az esetszám.

Koronavírus - Még több hír a témában

Április óta az utóbbi két napon jegyezték fel a 24 órán belüli legtöbb új fertőzöttet: csütörtökön 19-et, pénteken pedig 21-et.

Kiemelt kép: Haraldur Gudjonsson / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!