A magyarok két arany- és egy ezüstérmet gyűjtöttek a csütörtök délelőtti négy 500 méteres döntőben a minszki Európa Játékok kajak-kenu versenyében. Győzött a női kenupáros és a női kajaknégyes, Kozák Danuta pedig második lett kajak egyesben.

A pályán nagyon erősen fújt a szél, főleg szembe és oldalról. A magyarok közül elsőként a szám olimpiai, világ- és Európa-bajnokának, Kozáknak szoríthattak a magyarok kajak egyes 500 méteren. Az ötszörös ötkarikás bajnoka a múlt heti válogató előtt lázzal járó betegséggel küszködött, ezért nem érkezett százszázalékos állapotban a fehérorosz fővárosba. Akárcsak szerdán, a páros döntőben, Kozák most sem kezdett jól, féltávnál csak a negyedik helyen haladt, a hajrában viszont remekelt, így a második helyre ért be.

Kozák Danuta 2015 óta először kapott ki ebben a számban.

Kicsit később azért egy aranyéremmel vigasztalódott Kozák, mivel a vb-címvédő női kajakos kvartett tagjaként - Kárász Annával, Csipes Tamarával és Medveczky Erikával - első helyen végzett óriásit küzdelem árán. A fehéroroszok hajója már a rajt után kivált a mezőnyből és féltávig jelentős előnyre tett szert. Ezután a magyarok méterről méterre, centiről centire dolgozták le a hátrányukat, az utolsó 50 méterhez már együtt érkezett a két egység. A fehéroroszok szinte végig vezettek a táv során, de a legfontosabb ellenőrző pontra, a célba végül a magyarok érkeztek elsőként.

Minszk, 2019. június 27. A gyõztes Medveczky Erika, Csipes Tamara, Kozák Danuta és Kárász Anna (b-j) mutatja aranyérmét a nõi kajaknégyesek 500 méteres versenyének eredményhirdetésén a II. minszki Európa Játékokon a Zaszlavl regatta pályán 2019. június 27-én. MTI/Kovács Tamás
Az aranyérmes nõi kajaknégyes a II. minszki Európa Játékokon a Zaszlavl regatta pályán 2019. június 27-én. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Szintén aranyérmes lett Balla Virág és Devecseriné Takács Kincső, az új kenus olimpiai szám Eb-címvédője és világbajnoki ezüstérmese gyakorlatilag ellenfél nélkül versenyezte végig a távot, fölényes rajt-cél győzelmet aratott. A többiek a fél kilométer jelentős részében csak a hátukat nézhették, és a további dobogós helyezésekért küzdhettek.

A férfiak hasonló számában, az új olimpiai számban a tavaly Eb- és vb-bronzérmes magyar egység - Nádas Bence, Tótka Sándor, Birkás Balázs és Kuli István - ezúttal nem volt harcban a dobogóért, a hetedik helyen ért a célba.

A magyar kajak-kenu csapat jelenleg öt éremmel, három arannyal és két ezüsttel áll, míg az egész Európa Játékok-küldöttségnek nyolc dobogós helyezése, közte három elsősége van.

Eredmények - Európa Játékok, csütörtök

férfi K-4 500 m:
1. Oroszország 1:32.376
2. Németország 1:32.541
3. Szlovákia 1:33.721
…7. Magyarország (Nádas Bence, Tótka Sándor, Birkás Balázs, Kuli István)1:36.341

női K-1 500 m:
1. Volha Hudzenka (fehérorosz) 2:03.929 p
2. Kozák Danuta 2:04.176
3. Emma Jörgensen (dán) 2:04.989

női K-4 500 m:
1. Magyarország (Kárász Anna, Kozák Danuta, Csipes Tamara, Medveczky Erika) 1:41.526
2. Fehéroroszország 1:41.654
3. Lengyelország 1:42.851

női C-2 500 m:
1. Balla Birág, Devecseriné Takács Kincső 2:11.129
2. Nadzseja Makarcsanka, Volha Klimava (fehérorosz) 2:12.924
3. Kszenyija Kuracs, Oleszja Romasenko (orosz) 2:14.194

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!