Több versenyző, így az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta is megosztotta közösségi oldalán azt a felhívást, amellyel a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) olimpiai programot érintő legfrissebb döntése ellen tiltakoznak.


Az ICF vezető testülete, a board úgy szavazott, hogy a 2024-es párizsi nyári játékokkal kapcsolatban a gyorsasági szakág rovására az extrém szlalom kajak-kenu programba vételét javasolja a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB).

Ahogy fogalmaznak, ez egy viszonylag új szakág, de az izgalmas lebonyolításnak köszönhetően tetszik a szurkolóknak, és bemutatkozása óta magas a televíziós nézettsége. Kiemelik, hogy a két szám műsorba vétele nem igényelne több sportolói kvótát, mert a szlalomversenyzők többsége az extrém válfajban is szívesen indulna.

"Miután a NOB leszögezte, hogy a versenyszámok száma nem változhat, az ICF boardja úgy voksolt, hogy a gyorsasági szakág két éremosztó számát csoportosítja át az extrém szlalomba" - áll az ICF közleményében.

A vezetőtestület megvizsgálja a gyorsasági olimpiai programot - amely most 12 számból áll -, és ha a NOB elfogadja a javaslatát, 2024-ben már csak 10 számban lehet majd versengeni az érmekért Párizsban. Ezzel szemben a szlalom szakágban négyről hatra nő a megszerezhető aranyérmek száma. Az olimpiai sportágak közül Magyarország gyorsasági kajak-kenuban az egyik legeredményesebb. A sportolók - köztük több magyar - felháborodással fogadták a javaslatot és felhívást is megfogalmaztak. Ezt Kozák Danuta is megosztotta a közösségi oldalán.

"Az extrém szlalom kajak-kenu tulajdonképpen egy nem létező sportág, semmilyen háttere nincs a klubokban és a szövetségekben. Mesterségesen hozták létre, és az ICF eseményein nagyon kevés sportolóhoz és nézőhöz jutott el.

Szégyen, hogy minket (sportolókat, szövetségeket) nem is értesítettek arról, hogy egy ilyen, pályafutásunkat jelentősen befolyásoló döntés előkészítése, vitája zajlik, arról nem is beszélve, hogy konzultációra sem kértek bennünket

A felhívásban ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy a NOB még nem határozott, ők pedig mindent el fognak követni azért, hogy hallassák a hangjukat és az ICF döntéshozóival megértessék, ők nem ezt akarják.

Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke az M1 aktuális csatornának elmondta, ők is megdöbbenve értesültek az ICF tervéről.

"Az úgynevezett rodeó rendkívül új versenyszám a szlalomban, nincs kialakult szabályrendszere, és egyelőre nagyon kevesen űzik. A szlalomon belül is vitatott a helyzete, mert a C-2-t levették onnan, így indokoltabb lett volna a C-2-t visszatenni. Nem nagyon értjük a javaslat hátterét, és várjuk a fejleményeket" - fejtette ki az MKKSZ vezetője.

Schmidt is kiemelte, érthetetlen, hogy nem történt előzetes egyeztetés, pedig szeptemberben a szegedi világkupán lett volna rá lehetőség. Ráadásul az ICF-board tagjai is csak öt nappal korábban értesültek a javaslatról.

Szeretem a sprintet és a szlalomot is, jó, hogy két lábon áll a sportág, és mindkettő erős lába az olimpiai mozgalomban a kajak-kenunak, de ez a döntés árkot ás a két sportág közé, amit károsnak tartok. A nézettség szempontjából emellett a sprint lényegesen erősebb


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!