Négy és fél év börtönre ítélte a Pécsi Ítélőtábla azt a 44 éves Tolna megyei nőt, aki kis híján kivégezte az élettársát másfél évvel ezelőtt. A büntetlen előéletű nő már hosszú ideje élettársi kapcsolatban élt a párjával. Finoman szólva is viharos volt a kapcsolatuk, ezért gyakran előfordult, hogy tettlegességig fajult a közöttük lévő vita.


2014 augusztusában a férfi születésnapját ünnepelték, majd lefeküdtek aludni. A férfi éjfél körül felébresztette a nőt, hogy adjon neki enni. A nő bement a nappali szobába, felkapta az ajtót kitámasztó fadarabot, odalépett az éppen a kanapén ülő párjához és nagy erővel fejbe vágta. Az ütéstől a férfi homlokcsontja eltört.

Miután a férfi hazatért a kórházi kezelése után, továbbra is állandó veszekedések és tettlegesség mellett élt együtt a nővel. 2017 júniusában többször szóváltásba keveredtek az unokák láthatása miatt. Egyik alkalommal a nő magához vett egy 18,5 cm pengehosszúságú konyhakést és háromszor is mellkason szúrta a kanapén ülő párját. A férfit életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba. A sérülések elhelyezkedése miatt akár a halálhoz is vezethető szívsérülés kialakulásának reális veszélye is fennállt.

Az elsőfokú bíróság 4 év 6 hónap börtönre ítélte a nőt emberölés kísérlete és életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt. A törvényszék ítélete ellen az ügyész súlyosításért, a nő és védője enyhítésért fellebbezett.

Az új eljárási szabályok szerint a másodfokú eljárásban az ítélőtábla - a vádlott bűnösségre vonatkozó beismerésére figyelemmel - a tényállás megalapozottságát nem vizsgálta, a felülbírálat tárgyát kizárólag a kiszabott büntetés képezte. Ennek mértékét az ítélőtábla szükségesnek és elégségesnek is találta, így a törvényszék határozatát helybenhagyta. Az ítélet jogerős.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!