A Transindex Bonchidán készített villáminterjút Navracsics Tiborral, aki úgy számol, hogy az uniós biztosság után hazatér és valószínűleg folytatja egyetemi munkáját. Azt nem tudja, milyen lehetőségei adódnak a jövőben a magyar belpolitikában.

Szerinte hozzá hasonlóan

Trócsányi László is sikerrel veszi majd az akadályokat. Biztos lesznek képviselők, akik mindent megtesznek, hogy sok gondot okozzanak a magyar jelöltnek, akivel időnként szokott beszélni. Hogy miről, azt nem árulta el.

Az uniós biztos azt mondja, a Demokratikus Koalíció bejelentette ugyan, hogy

megkeresi az MTA ügyében, de hivatalosan ezt nem tette meg. Az MTA-ügyről egyébként azt mondja, szerinte nem sérült a tudomány függetlensége az elmúlt időben.

Nyilván, ha ezzel kapcsolatban bármilyen alkotmányossági aggály lenne, vagy közösségi jogba ütközne, akkor a megfelelő intézmények megteszik ezeket a lépéseket.

Amikor azt mondják, hogy oktatásért felelős EU-biztosként biztos van véleménye arról, milyen lenne az Akadémia ideális működése, úgy válaszol,

oktatásügyi biztosként kifejezetten nincs véleményem arról, hogy egy Akadémia kutatóhálózatát hogyan szervezik.

Az MTA elnöke az Alkotmánybírósághoz fordul

A kutatóhálózatok kiszervezéséről szóló törvény sérti az Alaptörvényt Lovász szerint.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!