Cikkünk frissül.

Vasárnap délután két órától hirdettek tüntetést Szabadságot a tudománynak! címmel az MTA mellett. A tömeg kettőkor a Corvinusnál gyülekezik, innen az Astoriahoz, majd az MTA-hoz vonulnak.

A szervezők a tüntetés leírásában úgy fogalmaztak:

Palkovics László miniszter olyan törvénytervezetet készít elő, amely az MTA közgyűlési határozatainak ellenére önkényesen, szakmai indokok nélkül szakítaná el az Akadémia kutatóhálózatát, az akadémiai vagyont pedig de facto államosítaná.

Mint írták, ez rablás, a szellemi és anyagi erőforrások kisajátítása.

A minisztérium a kutatóintézeteket új intézményhálózatba terelné, amely kormányzati többségű irányítótestület vezetése alatt működne a jövőben. Ez a lépés a mindenkori kormánytól független akadémiai kutatóhálózat és egyben az autonóm kutatási tevékenység végét jelenti Magyarországon

- fogalmaztak.

Helyszíni tudósítónk szerint kettő körül háromszázan gyülekeztek a helyszínen, a demonstrálók között ott van Pálinkás József volt MTA-elnök is. Délután kettőkor pont leszakadt az ég a helyszínen, az eső elől a tömeg a Corvinus oldalába igyekszik behúzódni.

Fotók a helyszínről:

Fotó: Bielik István / 24.hu
Fotó: Bielik István / 24.hu
Fotó: Bielik István / 24.hu
Fotó: Bielik István / 24.hu
Fotó: Bielik István / 24.hu
Fotó: Bielik István / 24.hu

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!