Szórakozásból csinálták meg a vizsgálatot, dráma lett a vége.


Egy Salt Lake Cityben élő család számára nagyot fordult a világ, amikor a 47 éves Donna Johnson úgy döntött, csináltat egy DNS-tesztet, hogy többet tudjanak meg az őseikről. Férjével, a szintén 47 éves Vannerrel egy 18 és egy 12 éves fiút neveltek boldogságban, csakhogy a vizsgálat nem várt eredményt mutatott - írta meg a 24.hu.

A család ugyanis első gyermekük születését követően kétségbeesve vágyott egy másodikra is, ám Donnának nem sikerült teherbe esnie, így végül egy meddőségi klinikához fordultak. Itt második próbálkozásra meg is fogant, majd megszületett Tim.

Az ugyan szemet szúrt a szülőknek, hogy a gyerekek nem hasonlítanak egymásra, de azért ilyesmi elő szokott fordulni, így nem tulajdonítottak neki nagy jelentőséget.

Vanner hiába próbált úgy tenni, mintha nem befolyásolná őt az eredmény, valami megváltozott benne. A hírnek köszönhetően az édesanya is depressziós lett, így egy pszichológus segítségét kérték, hogy túl jussanak a nekik okozott traumán.

Végül úgy döntöttek, hogy fiuknak is joga van tudnia az igazságot, és habár mindketten nagyon éretten kezelték a helyzetet, a Tim azt mondta, szeretné megismerni a biológiai apját.

A meddőségi klinika segítségével kiderítették, hogy a coloradoi, 47 éves Devin McNeil az igazi apa, akinek szintén volt családja 3 fiú gyerekkel. Miután felfedték, hogy ők is éltek a klinika nyújtotta segítséggel, Devin hajlandó volt találkozni a 12 éves fiúval. A két család összebarátkozott, párszor találkoztak és azóta i próbálják tartani egymással a kapcsolatot.

A klinika ellen pedig közösen indítanak majd pert.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!