A koronavírus-járvány előtti időszakhoz képest a Fidesz támogatottsága jelentős mértékben nőtt: márciusban a választókorúak 31 százaléka állt a kormánypárt mögött, jelenleg 36 százalék - derül ki a ZRI Závecz Research Intézet augusztus első felében, az ország felnőtt lakossága körében végzett kutatásából.

Az ellenzéki pártok erőviszonyai nem változtak, továbbra is a DK legerősebb közülük, a tavaszival azonos, 10 százalékos táborral. A Momentum támogatottsága 6-ról 7 százalékra, a Jobbiké 7-ről 6 százalékra változott.

  • Az MSZP márciusban és most is a választókorú népesség 5 százalékát tudta magához vonzani.
  • Az LMP és a Mi Hazánk 2-2 százalékos pártok,
  • a Párbeszéd és a Kétfarkú Kutyapárt 1-1 százalékosak.
  • A Fidesz emelkedésével párhuzamosan a pártnélküliek aránya csökkent március óta, 33-ról 28 százalékra.

A biztos pártválasztók csoportjában a Fidesz 51 százalékos, a második helyen itt is, továbbra is a DK áll, 15 százalékos eredménnyel. A Momentum 10 százalékos támogatói körrel rendelkezik az aktív szavazók körében, míg a Jobbiknak 8, az MSZP-nek 6 százaléka van. Az elkötelezett szavazók körében a Mi Hazánk 3 százalékos, az LMP, a Kétfarkú Kutyapárt és a Párbeszéd 2 százalékos.

A Fidesz szavazótáborának bővülése alapvetően három társadalmi közegben figyelhető meg:

  • a 40 év alattiak,
  • a vidéki városokban élők és
  • a diplomások körében.

Ezek mindegyikében 15 százalékpont körüli emelkedést láthatunk.

Ha csak a Fidesz-KDNP listája és az ellenzéki pártok közös listája közül lehetne választani, akkor nagyon szoros verseny lenne: a kormánypárt támogatóinak aránya 39, az ellenzéké 37 százalék. Egy páros versengésben tehát a Fidesz-KDNP 3 százalék többletszavazatot tudna behozni, ebben a helyzetben a bizonytalan szavazók egytizede mellettük aktivizálódna.

Az ellenzéki közös listára szavazók aránya 6 százalékponttal nagyobb, mint az együttműködésben résztvevő hat párt összeadott szavazati aránya. Az új szavazók alapvetően a pártnélküliek csoportjából érkeznek, csaknem negyedrészüket egy "ki-ki alapon" történő versengés az ellenzéki lista mellett mozgósítja.

Rajtuk kívül a Kétfarkú Kutyapárt tábora is csaknem teljes egészében ezt a politikai oldalt erősítené. Az MSZP, a DK, az LMP és a Párbeszéd tábora lényegében teljes egészében (98-100 százalékos arányban) felsorakozik a közös lista mögé, ugyanakkor a Jobbikosok és a Momentumosok körében némi lemorzsolódás jelentkezik: előbbiek 7, utóbbiak 10 százaléka nem támogatja, hogy csak egy listája legyen az ellenzéknek.

A Fidesz-KDNP előnye még abban is megmutatkozik, hogy szavazói valamivel aktívabbak, mint az ellenzéki közös lista hívei: a kormánypártiak 58 százaléka venne részt biztosan egy mostani parlamenti választáson, a másik térfélen 54 százalék.

Módszertan

Az adatfelvétel ideje: 2020. augusztus 5-19. A megkérdezettek száma: 1000 fő, akik együttesen az ország 18 éves és annál idősebb lakosságát képviselik. Alapsokaság: 18 éves és idősebb, állandó magyarországi lakóhellyel rendelkező magyar állampolgár. Az alapsokaság és a megkérdezettek összetétele megegyezik.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!