Cikkünk frissül!


Kis különbséggel a kormánypárti jelölt vezet az eredmények 90,91 százalékos feldolgozottságánál a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6. számú választókerületben tartott időközi országgyűlési választáson.

  • A fideszes Koncz Zsófia 49,85 százalékon,
  • a jobbikos, de a szavazólapon a DK, az MSZP, a Momentum, az LMP és a Párbeszéd jelöltjeként szereplő Bíró László 46,86 százalékon áll.

A szavazatok több mint 90 százalékának a megszámolása után a különbség kevesebb mint ezer szavazat. Kisebb feldolgozottságnál 700 voks is volt a különbség Bíró László javára.

A választáson három független jelölt is indult, ők együtt valamivel 3 százalék feletti eredményt értek el, kicsit többet, mint a két jelölt közötti differencia.

Az időközi választást azért kellett megtartani, mert július 10-én motorbalesetben elhunyt a fideszes Koncz Ferenc, a körzet korábbi képviselője, aki a negyedik ciklusát töltötte az Országgyűlésben, 1998 és 2002, majd 2004 és 2006, illetve 2010 és 2014 között is képviselő volt. 2010-től Szerencs polgármestere, majd miután a tisztség összeférhetetlenné vált a parlamenti mandátummal, a város vezetését választotta. 2018-ban viszont lemondott, és újra parlamenti képviselő lett a négy év börtönre ítélt Mengyi Roland helyett.

Bár sokan hangsúlyozták, hogy a voksolás tétje a parlamenti kétharmad, a kormányoldal alkotmányozó többségét nem fenyegeti valódi veszély. Noha a Fidesz-KDNP-nek jelenleg valóban csak 132 képviselője van a minősített többséghez szükséges 133 helyett, Ritter Imre német nemzetiségi szószóló rendszeresen megszavazza a kormányzati indítványokat, és esetenként a Jobbikból kivált Mi Hazánk független képviselőire is támaszkodhat a kabinet, támogatták például tavasszal a koronavírus-járvány miatt rendeleti kormányzást lehetővé tevő felhatalmazási törvényt, amit az ellenzék többi pártja elutasított, mert a felhatalmazás határozatlan időre szólt.

A mai voksolásnak azonban így is nagy a tétje másfél évvel a következő parlamenti választás előtt, mivel - ahogy egy lapunkban ismertetett elemzés is rámutatott - a szerencsi-tiszaújvárosi egyike azoknak a billegő körzetnek, amelyekben eldőlhet, hogy 2022-ben ki alakíthat kormányt. A 21 Kutatóközpont szerint az ellenzéknek sorra kellene nyernie a hasonló választókerületeket ehhez, így a megméretés az önkormányzati választáson bevált teljes összefogás tesztjének volt felfogható. Annál is inkább, mert a körzetben a Fidesz-KDNP 2018 áprilisában listán (a belföldi országos listás eredménnyel megegyezően) 47, egyéni jelöltje révén 49 százalékot szerzett - vagyis a legyőzéséhez jóformán minden ellenzéki szavazatra szükség van. De tesztelt a kormányoldal is, nem úgy, mint februárban a dunaújvárosi körzetben, ahol a jobbikos jelölt könnyedén tartotta meg a korábban párttársa által megszerzett parlamenti mandátumot, míg a Fidesz egy független falusi polgármester mögé állt be.

A kampány ennek megfelelően intenzív volt, Koncz Zsófiát elsősorban azzal támadta az ellenzék, hogy a Fidesz ifjúsági szervezetéből indulva rögtön a washingtoni nagykövetségen kapott állást, vagyis az elmúlt két évben nem a borsodiak problémái kötötték le, Bíró Lászlót pedig korábbi antiszemita kijelentései miatt érték bírálatok, nem csak jobbról. Ezekből kijutott a jelöltet nevükre vevő ellenzéki pártoknak is, mivel adminisztratív okokból a jobbikos jelöltet a DK, az MSZP, a Momentum, az LMP és a Párbeszéd indította, míg a Jobbik neve nem szerepelt a szavazólapon.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!