A Ferencváros 32-26-ra győzött a szlovén Krim Mercator Ljubljana otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének kilencedik - idei utolsó - fordulójában, vasárnap.

A vendégek közül ezúttal csak a német Alicia Stolle hiányzott. A Fradi villámrajtot vett, még négy perc sem telt el, amikor már 4-0-ra vezetett. A hazaiak aztán fordítani tudtak, de a félidő hajrájában tartotta a lépést ellenfelével az FTC, a szünetben pedig döntetlen volt az állás, írja az MTI.

"Sokkal jobb, hogy Háfráék Magyarországon maradnak"

Bartha Csaba, a Győri Audi ETO KC elnöke legalábbis így látja.

A második félidőt is remekül, két 3-0-s sorozattal kezdte, majd egy 4-1-es szériával folytatta a Ferencváros, amelyben a következő szezontól már Győrben játszó Háfra Noémi is lendületbe került. A Krim támadójátéka nem volt hatékony, így ezúttal nem tudott felzárkózni, és hat góllal kikapott.

A mezőny legeredményesebb játékosa a vendégek világbajnok holland légiósa, Angela Malestein, valamint csapattársa, Háfra Noémi volt egyformán nyolc góllal.

A december 3-án kezdődő dániai Európa-bajnokság miatt szünet következik a BL-ben, a csoportkör január 9-én folytatódik.

BL-csoportkör, 9. forduló, A csoport

Krim Mercator Ljubljana (szlovén) - FTC-Rail Cargo Hungaria 26-32 (13-13)

Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!