Mikes Anna szerint a sztárséfnek nagyon jó adottságai vannak a tánchoz, ráadásul egy igazán jólelkű és kedves ember.
Hamarosan indul a Dancing with the Stars új évada, amelyben a válását nemrég bejelentő Krausz Gábor Mikes Annát kapta partneréül, akik között nagyon jól működik a kémia - írja a Blikk.
- mesélte a lapnak a táncos, aki szerint egyáltalán nem indulnak hátrányból amitt, hogy Krausz nem színpadi ember.
"Velem tök normális. A tanítványt látom benne, akit meg kell tanítani táncolni, ő pedig úgy áll hozzám, mint aki meg akar tanulni táncolni.
- mondta Anna a közös munkáról.
"Amikor kiderültek a táncpartnerek – a férfifelhozatal, illetve a korosztályok –, úgy voltam vele, hogy jól párosítottak a szerkesztők, hogy minket összeraktak. Tök szimpatikus volt, a tánchoz való hozzáállása is jó. Jólelkű, kedves ember, látom rajta, hogy motivált" - árulta el véleményét partneréről a táncos, akiben fel sem merült, hogy a sztárséf az érzelmi megpróbáltatásai miatt feladná a versenyt.