A két színész majdnem úgy parádézik az egyébként holtegyszerű és unalmas krimivígjátékban, mintha az életük múlna rajta. Kritika.
A Netflix szeret biztosra menni: elkészült az anno közönségkedvenc Gyagyás gyilkosság című krimi-vígjáték - bár kriminek csak a legnagyobb jóindulattal lehet nevezni - folytatása, ami még "olyanabb" lett, mint az első. Milyenebb? Gagyibb, azaz gyagyásabb, ahogy a cím is jelzi. Párszor azért elmosolyodtam rajta.
A vígjátéki formával játszó krimi mostanában divat lett, vagy elég, ha a műfaji kikacsintásokat és formai eredetiséget előnyben részesítő darabokra gondolunk, mint Az üveghagyma vagy az Ecc, pecc, ki lehetsz? Nos, a Gyagyás gyilkosság nem csinált többet ezekhez képest, mint amit a címével is bevállalt: nem túl eredetien tekert-csavart, kiszámítható cselekménnyel, de profin megcsináltan és eljátszva eladta a gagyit. Én jókat röhögtem az első részen, semmi elvárásom nem volt, Jennifer Aniston és Adam Sandler régen összeszokott páros, és egyet biztosan tudnak, főleg Aniston: nagyon okosan, jól időzítve és folyamatos jelenléttel nevettetni.
Ha a napokban már amúgy is szó volt egy irreleváns pillanat erejéig róla, lehetnek-e viccesek a nők vagy nem (hogy tessék? , kérdezte volna sírjában forgolódva Katherine Hepburn, ha elérte volna az ingerküszöbét a kérdés), akkor áruljuk el, hogy
Jennifer Anistont nem kell bemutatni, 55 évesen is ugyanúgy érzi a humort, mint huszonöt évesen Rachelként a Jóbarátokban, és gyakorlatilag ő meg Sandler az, ami miatt működik a Gyagyás gyilkosság második része. Aniston Golden Globe- és Emmy-díjas szupersztár, akihez Sandler alázattal alkalmazkodik, és szuperül működik köztük a dinamika meg a kémia, mint eddig minden alkalommal (az egyébként szintén elég egyszerűre sikeredett Kellékfeleség ugyanez a sztori volt: eltalált szereposztás, még Nicole Kidman is féktelenkedett benne egy fenomenálisat, ami teljesen elfedte a nem túlgondolt forgatókönyvet).
A sztori az első film egyenes folytatása: a Sandler és Aniston által alakított karakterek továbbra is anyagi gondokkal küzdenek, most már szívesen nyomoznának professzionális keretek között az első sztori sikere után, de nem akar senki meghalni körülöttük. Aztán végre elutaznak egy kis szigetre egy luxusesküvőre, ahol valakit elrabolnak, sok másvalaki kinyiffan, így ismét alkalmuk nyílik egy gyilkossági rejtély megoldására, és akárcsak az első részben, miközben persze mindenki őket gyanúsítja. Még Párizsba is eljutnak, kipipálhatjuk a szuper helyszínt is.
Ami működővé teszi a második részt, ugyanúgy, mint az elsőt, az pár vicces dialóg, a végén egy látványos és kretén üldözés, és az a bizonyos titkos - rejtélyes - összetevő: Aniston és Sandler, akik kihozzák egymásból a spirituszt, olyan, mint amikor két profi teniszjátékost látunk brillírozni egymás ellen. Ez azért is furcsa, mert kábé ők lehelnek életet az egyszerű sztoriba és 0,5 dimenziós karakterekbe, és megcsinálják, hogy egy nagyon nem vagány film valamennyire nézhető legyen.
Ez a castingok nagy rejtélye: sokszor már a chemistry teszten elbukik két szuper színész, hiába teszik őket egymás mellé. Aniston és Sandler még nyugdíjasan is jók lesznek együtt, és ez az igazi rejtély, hogy miért. Ennyi a Gyagyás gyilkosság. Egynek jó, kicsit szerethető, elfelejthető, ezért aztán újranézhető, de inkább ne.
