Kifejezetten nagyfokú recesszióra számít havi rendszeres gazdasági jelentésében a német szövetségi jegybank, a Bundesbank a koronavírus járvány miatt.


Nem lehet elkerülni a nagyfokú recesszióba süllyedést,

szögezi le a Bundesbank honlapján hétfőn publikált dokumentum, hozzátéve, hogy a gazdaság talpraállítására csak a járvány hatékony megfékezését követően kerülhet sor.

A német gazdaság még növekedési pályán állt az év elején. A tavaly még gyengélkedő ipari termelés az év végére és az idei év elejére már erőre kapott, a megrendelésállomány növekedett, az ifo gazdaságkutató intézet üzleti hangulatindexe egészen februárig javult. A kiskereskedelmi forgalom is növekedett és az enyhe télnek köszönhetően az építőipar is jelentős termelésnövekedést ért el - szögezi le a jelentés. Megállapítja ugyanakkor, hogy "a vírusjárvány pontot tett a javuló folyamat végére. A járványellenes intézkedések előreláthatólag az év első felében mindenképpen jelentős mértékben visszavetik majd a gazdasági teljesítményt".

A teljesítménycsökkenés elsősorban a belföldi fogyasztásra orientált szolgáltató tevékenységeket érinti majd legérzékenyebben, pont azokat az ágazatokat, amelyek a konjunktúra legerősebb motorjaiként szolgáltak. Ilyen sérülékeny ágazatok egyebek között a vendéglátás, a szórakoztatóipar, a vásár- és kiállításrendezés és a légiforgalom.

A korlátozások emellett a vírusjárvány által erősen érintett országok keresletének közvetlenül kitett exportorientált termelőipar teljesítményét is nagymértékben visszavetik majd.

A Bundesbank megítélése szerint a németországi társadalombiztosítási rendszer, az euróövezetben életbe léptetett gazdaságösztönző monetáris intézkedések és a német kormány költségvetési támogatásai együttesen a lakosság elkölthető jövedelmének a biztosításával és a vállalatok fizetőképességének a fenntartásával képesek lesznek bizonyos fokig kivédeni a krízis negatív következményeit. Legfőképpen azonban bizalmat ébresztenek a krízisnek az egyénre, a társadalomra és a gazdaság egészére nézve hátrányos hatásainak a leküzdhetőségével szemben.

"A német államháztartás elegendő források felett rendelkezik a krízis kezeléséhez" - olvasható a Bundesbank havi rendszeres gazdasági elemzésében.

Kiemelt kép: AFP/Karl-Josef Hildenbrand/dpa


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!