A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a korábbinál valamivel nagyobb, 4-6 százalékos gazdasági növekedés, és ugyancsak magasabb, 3,8-3,9 százalékos inflációt vár 2021-re legfrissebb inflációs jelentésének kedden közölt fő számai szerint. Az előző, decemberi jelentésben még 3,5-6 százalékos idei növekedést jeleztek előre a 2020-as 3,6 százalékos csökkenést követően, illetve 3,5-3,6 százalékos inflációt a 2020-as 3,3 százalékos pénzromlás után.


A legújabb előrejelzés szerint 2022-ben a GDP 5-6 százalékkal nőhet, az infláció a 2,9-3 százalékos tartományban lesz. 2023-ban változatlanul 3 százalékos infláció mellett 3,5 százalékos gazdasági bővülést várnak.

A jegybank ezúttal is megjegyzi: a koronavírus-járvány következtében a gazdasági kilátásokat továbbra is érdemi bizonytalanság övezi, a feltételek napról napra változnak. Ezért az előrejelzésüket tartományban adják meg, abban a március 18-ig rendelkezésükre álló információkat vették figyelembe.

Az MNB monetáris tanácsa nem módosította a jegybanki alapkamat 0,60 százalékos szintjét. A döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak, annak hírére a forint kis mértékben gyengült.

A kamatkondíciók változatlan szinten tartása azt jelenti, hogy a kedvező finanszírozási helyzetet továbbra is fenntartjuk - mondta Matolcsy György jegybankelnök. Az infláció megugrását átmenetinek ítéli meg a nemzeti bank, az árak elszabadulására nem kell számítani, a következő év első negyedére a jegybanki célérték, 3 százalék közelében stabilizálódik az árak változása.

Matolcsy rámutatott, hogy minden gazdasági-pénzügyi fordulathoz szükséges a vírus legyőzése, emellett meg kell őrizni az árstabilitást, és helyre kell állítani a gazdasági növekedést. E három feladat teljesítése esetén az elmúlt száz év leggyorsabb gazdasági helyreállítására számíthat Magyarország, 2021-ben a GDP 4-6 százalékkal növekedhet az MNB-elnök véleménye szerint.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!