Teofimo Lopez egyhangú pontozással győzött Vaszil Lomacsenko ellen, és ezzel a könnyűsúly új királya lett.

A két bokszoló összesen négy vb-címet dobott be a közösbe a meccs előtt, mivel az amerikai Lopez az IBF-nél, míg az ukrán Lomacsenko a WBA-nél, a WBC-nél és a WBO-nál őrizte a világbajnoknak járó övet.

A 32 éves ukrán, akit sokan súlycsoportoktól függetlenül a világ legjobbjának tartanak, nehezen boldogult a nála kilenc évvel fiatalabb Lopezzel, aki mindössze 16. profi meccsét vívta, de ez nem érződött rajta, higgadtan, viszont nagyon elszántan bokszolt.

Kecses, mint egy balerina, de elpusztít, mint a Terminátor

A világ-, olimpiai és Európa-bajnok Kovács István hálás, hogy az ő idején a súlycsoportjában nem volt olyan klasszis, mint az ukrán Lomacsenko, Aki 12 meccs alatt három súlycsoport világbajnoka lett, és könnyűsúlyban mind a négy övet akarja.

Lopez a meccs előtt válogatott sértéseket vágott ellenfele fejéhez, ami teljesen megszokott a boksz világában, de nem csak a szája járt, a ringben is meggyőző dolgokat mutatott, úgy tűnt, komolyan gondolja a címegyesítést.

Lomacsenko túl óvatos volt, Lopez pedig ezt kihasználva támadott, és jobbos ütéseivel egyre többször találta el az ukránt. Aki a nyolcadik menetben talált magára, és onnantól nagyon felpörgött, Lopez viszont láthatóan fáradt, úgyhogy izgalmas lett a vége.

Lomacsenko hiába hajrázott, későn ébredt, mert a pontozóknál Lopez már fölényesen vezetett, és végül 116-112-vel, 119-109-cel, valamint 117-111-gyel adták neki a meccset.

Lopez így 16-0-val áll, míg Lomacsenko 14 győzelme mellett immár 2 vereséget számlál.

Így örült Lopez a győzelemnek:

TAKEOVER COMPLETE! ????

Teofimo López beats Vasily Lomachenko by unanimous decision, and becomes the undisputed lightweight champion.

???? #LomaLopez
pic.twitter.com/vvQd8TmjDE

- A Sporting Minute (@sportingminute) October 18, 2020

Kiemelt kép: Mikey Williams/Top Rank via Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!