A pénteki 195 kilométeres, 900 méter szintkülönbséget tartalmazó táv során Székesfehérváron és Esztergomban várt részhajrá a mezőnyre. Azonnal az éles rajt, azaz a null kilométer után a Drone Hopper-Androni Giocattoli két kerékpárosa, Mattia Bais és Filippo Tagliani szökésbe indult, ez mindenkinek megfelelt, így a csapatok majdnem 11 percre elengedték a két szökevényt, írta az MTI.

Az utak mellett rengetegen biztatták a magyarokat és köszöntötték a mezőnyt: Peák Barnabást egy felüljáróra kifüggesztett molinóval, a hazai bringásokat és a nemzetközi sztárokat az aszfaltra írt feliratokkal motiválták.

Varga Jennifer / 24.hu Sokan szurkoltak az utak mellett

De volt olyan szurkoló, aki T-rex jelmezben spinningezett, mások rózsaszín egyenpólóban lóháton vágtattak a mezőny mellett, Martonvásárnál pedig huszárok kivont karddal galoppoztak egy rövid szakaszon a kerekesek kíséretében.

Varga Jennifer / 24.hu

Esztergomot elhagyva, 14 kilométerrel a cél előtt érték utol a két andronis versenyzőt, a szakaszsiker pedig a várakozásoknak megfelelően a visegrádi Fellegvárba vezető, negyedik kategóriás emelkedőn dőlt el. A 338 méter magasan fekvő célba öt kilométer hosszú, ötszázalékos átlagmeredekségű, helyenként nyolcszázalékos kaptató várt a bringásokra.

Előbb a belga Lawrence Naesen, majd a német Lennard Kämna indított hosszú hajrát, de végül a szakaszsikerre előzetesen legesélyesebbnek tartott kettős, a Gent-Wevelgem eritreai bajnoka, Biniam Girmay és a flandriai körversenyt idén másodszor megnyerő holland Van der Poel vetélkedtek az elsőségért, miután az egyik legjobb sprinter, Caleb Ewan bukott a célegyenesben.

Varga Jennifer / 24.hu Mathieu van der Poel sprintelt a legjobban a hajrában

Végül Van der Poel bizonyult a leggyorsabbnak, így győzelmével ő ölthette magára elsőként az összetett éllovasát illető rózsaszín trikót az idei kiíráson.

Valter Attila a legjobbakkal együtt, a győztestől négy másodperccel elmaradva ért célba a 29. helyen, s az első háromnak járó időjóváírások miatt 14 másodperces hátrányból várja a szombati folytatást.

A másik két magyar induló közül Fetter Erik még az emelkedő előtt bukásba keveredett, így 2:22 perces hátránnyal 112. helyen ért célba, míg Peák Barnabás 167. lett a győztestől 5:33 perccel elmaradva.

Varga Jennifer / 24.hu

Szombaton újabb magyarországi etap, a 9,2 kilométeres budapesti egyéni időfutam következik, az első induló 14 órakor rajtol a Hősök teréről. A 105. Giro d'Italia mezőnye összesen 3445,6 kilométert teker, amíg célba ér május 29-én a veronai időfutamon.

Giro, 1. szakasz, Budapest-Visegrád, 195 km

1. Mathieu van der Poel (holland, Alpecin-Fenix) 4:35:28 óra
2. Biniam Girmay (eritreai, Intermarché-Wanty-Gobert) azonos idővel
3. Pello Bilbao (spanyol, Bahrain Victorious) a.i.
…29. Valter Attila (Groupama-FDJ) 4 mp hátrány
…112. Fetter Erik (EOLO-Kometa) 2:22 p h.
…167. Peák Barnabás (Intermarché-Wanty-Gobert) 5:33 p h.

Vedd kézbe a 24.hu legemlékezetesebb tartalmait!

Izgalmas arcok, kihagyhatatlan történetek

Keresd az újságárusoknál, vagy rendeld meg az mc.hu/riporter oldalon!

Megrendelem
ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!